Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-10-31

í­­“I- 6 - St.sz;343. 1 •tanulmányozásával és konkrétan kidolgoztuk egy-úgy üzem tennivalóit, de ennek hatása csak a negyedik negyedévtől fog jelentkezni hatékonyabban. Egyes vállalatok a többlettermelésnek több mint loo%-át termelékenységből érték el: Divat Cipőgyár. Duna Bútor- • gyár, BM Gépkocsijavitó, Kutosz, Kompozíció, Cipőtervező. A többlettermelésnek több mint 8o%-át termelékenységből hozta a Műszertechnika, a Fémbútor és a Drótszövet, a Zuglói Kötött, a Központi Szerszám és a Kalapgyár. Több vállalat többlettermelését létszám emelkedéssel biz­tosította. Ezek közül meg kell említeni a '.Zuglói h.,- -'-Gépgyára ..., abol a többlettermelés 127,£ %-át és a Főv. 13. sz. Építőipari Vállalatot, ahol a többletterme­lés 21£,o%-át létszám emelésével érték el. Van olyan-vál­lalat is, mint a Főv.Javitó Szerelő Vállalat,ahol pl. a termelés 24,2%-kal csökkent, a létszám pedig 25«o%-kal _ nőtt. e,/ Béralap gazdálkodás Az 196o III, negyedévi munkás béralap tervvel szemben IT^T’a' tuTlépés,míg az I-ÍII. negyedévi tervvel szem­ben 3,4%É~ds"'aT, megtakarítás, Egyes vá.Lialatokhal nagyobb béralap tu^Tepes volt, mint pl. a Zuglói Édesipari Válla­latnál a III. negyedévben 133»7%* I-III. negyedévben 118,6%, a Posta Épületkarbantartó Vállalatnál a III, ne­gyedévben 119,9%, az-I-III. negyedévben lo8,o%, a MÁV Felépítménynél a-III. negyedévben lo7^9%, az I-III. ne­gyedévben llo,2%. Az alkalmazotti béralap tervet a III. negyedévben o,3%~ HaT bülTeptük',' mig" az lálíí. nefe-edévbón 1,3% a negta-' ' Hárítás,^Nagyobb' túllépés volt az EM Vibrátornál, a Hl. negyedévben 113,0%, I-III. negyedévben 122,2%. 3./ Önköltség alakulása Az önköltség alakulásáról ebben az írásos anyagunkba^- még nem tudunk beszámolni, mert a mérlegbeszámoló-későbbi ha­tárideje miatt a-47 vállalat önköltségi adatai nem állnak rendelkezésünkre. A pártbizottsági ülésre az adatok rendel­kezésünkre állnak és igy arról pótlólag fogunk beszámolni. II. Mik gátolják ma a termelékenység emelkedését a III. negyedévi tervteljesités tükrében vizsgálva, 1 • / A Pártunk VII, Kongresszusa alapján a kexülu-ti Pártbizottság helyesen meghatározta a feladatokat a 'tc-rméleh’éhység emelke-' de se érdTkeben, amikor'kim.>ndtá, Hogy^meg ebben~ az* evbeőT oT L_........-.10 ---------J

Next

/
Oldalképek
Tartalom