Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1960-07-16

r~ i l - 16 - | A másik dolog az volt, hogy ilyen kétes elemek kitúrják a kommu­nistákat, ez tény és ez ellen fel kell lépni. A titkárokkal a vezetés módszerét már többször is megbeszéltük és a pártértekezleten is értékeltük ezt a munkát. Azonban az igaz, hogy az összefüggéseit jobban meg kell mutatni, mint ahogy ezt mi ebben a jelentésben tettük. K Danuvia által felvetett panaszt illetően: mi most nagyon alaposan meg fogjuk vizsgálni ezt a kérdést és nem zárjuk le amig itt teljes megoldást nem tudunk elérni. Ami t Rózsavölgyi elvtárs mondott a termelékenységgel való foglal­kozást illetően, azt alaposan meg kell nekünk szívlelni, mert, igaz, hogy magát a termelékenység fogalmát is elég sokan másképen értékelik, s ehhez feltétlenül szükséges, hogy politikai jellegű gyakorlati segítséget adjunk ebben a kérdésben. Ami a 2/3-ad növekedést illeti, hogy termelékenység utján és 1/3-át létszámnövekedés utján, hogy lehetséges-e ez? Véleménye111 szerint van rá lehetőség. Ezzel a mutatóval, egy-két üzemtől eltekintve idáig a gazdasági vezetés nem foglalkozott, nem is mérték fel, s ahol ezekre felhívtuk a figyelmet, azt mondták: ezen tudunk mi segíteni. A másik dolog, hogy a mutatók alaposabb elemzése ellenére tudtuk hozni az 51,5 %-ot, nem lehetetlen, hogy a 61 %-ot érjük el. ügy is látom, hogy el tud­juk érni, ez reális tényező. Gondolkoztunk azon, hogy milyen feladatot állítsunk a gazdasági és pártvezetés felé. Elsősorban abból índujtunk ki, hogy milyen tartalékok vannak az üzemben. Minden igazgató kivétel nélkül elfogadta, hogy rendkívül lazák a normák. Elmondották, hogy jelenleg a műszaki normák nem érvé­nyesülnek az adott üzemben. Ha tehát itt intézkedéseket teszünk, - nem valami általános normarendezésre gondolok, de arra igen, hogy a laza normákat mindenképpen felülvizsgáljuk, » ez már egymagában segíteni fog a termelékenység növekedésében,másrészt ha helyes létszámgazdálkodást folytatunk, akkor máris jelentkezni fog a termelékenység növekedése. Ezen lehet vitatkozni, hogy egy-egy üzem lehet, hogy nem éri el a kitűzött szintet, de álta­lánosságban, kerületi szinten lehetóges egy ilyen célkitűzés. Tanulmányozzuk és így tegyük meg a szükséges intézkedést, ebben igaza van Felcsuti elvtársnak. Grubics elvtársnál alá szeretném huzni, amikor a nagy importigényekről beszélt, hogy a vállalataink jelentős részében nagyon lehetne hasznosítani a műanyagokat, éppen ezeknél a vállalatoknál. Ami azt a megjegyzést illeti, hogy a gazdasági vezetésben a Párt iránti hűségben is hiba van, ezt így nem irom alá, talán egynél,vagy kettőnél hiba van, ez lehet, de így nem lehet alá­írni. Én inkább úgy fogalmaznám meg, hogy szakmai képzésben, politikai felkészültségben, hozzáállásban vannak hibák, hiányos­ságok is. Amit Fábik elvtárs javasolt, hogy a második féléves tervbe vegyük be a hivatali szervek munkastílusát is,a helyes az lesz, ha majd az aktivaülésen, amikor tárgyaljuk a vezetők munkastílusát és munkáját, arra meghívjuk a hivatali szervek, intézmények vezetőit is és ott majd részletesen meg fogjuk tár­gyalni ezeket a dolgokat is, mert az itt megfogalmazott dolgok lényegében vonatkoznak ezekre az igazgatókra is. Az anyagban bennevan a Postajármü, hogy helyesen nyúlnak bizonyos kérdésekhez, de ez kevés. Még egy dolgot szeretnék megemlíteni, hogy a vezetés munkastílusával kapcsolatban azt hiszem, az lenne a helyes, hogy ezekután az egyéni elbeszélgetések után mondanánk meg, hogy kimennének üzemekbe és úgy vizsgálnák meg egy-egy igaz- Íatónak a munkastílusát, vezetési módszereit, arra most nincs ehetőség, hogy külön, tízesével vitassuk meg velük ezeket a kér­.........ZJ

Next

/
Oldalképek
Tartalom