Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/3)

1957-12-28

- _——I r i H X 2 -A Hazafias Népfrontnak hatást kell gyakorolnia a kerület politikai hangulatának kialakításában is. Az ellenforradalom és a revizióniz­­mtis irifcély myomohat hagyott az emberek gondolkodásában, nekünk ezek ellen az ellenséges vagy téves nézetek ellen harcot kell indítani. Népfronton belül el kell érn^ázt, hogy komoly viták fejlődhessenek ki ahol elvi kérdések tisztázásán keresztül segítsük elő az egységes táboA kialakítását. El kell érnünk azt, hogy a Népfrontban tömörülő emberek vitatkozzanak országos és helyi ügyek intézésében,Javaslatot tegyenek, észrevételeket és kritikát gyakorolhassanak egyes helytelen intézkedések felett. A Népfront keretei lehetőséget adnak a vélemény cserére, alkotó vitára, a dolgozó tömegekkel való kapcsolat ápolásá­ra, Népidemokráciánk erősítésére. Vigyázni kell arra, hogy ezeken a vita-esteken ne ismétlődhesenek meg a jPetőf i-korben történt súlyos hibák. a. / Ennek c&yik^forrnáját abban látjuk, hogy állandó, kapcsolata legyen a kerületi Népfront Bizottságnak a képviselőkkel mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy szoros kapcsolata legyen a kerü­let lakóival. Az '1958-as évben egyik főfeladatunk, hogy a képviselő beszámolókat rendszeressé tegyük. Helyesnek és jónak tartjuk azt, ho „y ha. a képviselő beszámolók után vita van, mert véleményünk sze­rint nem csak azt kell meghalgatni a lakosságnak, ami á Iferlamcnt­­ben elhangzik, hanem a képviselőknek, íjiunkájuk során fel kell hasz­nálniuk azt, amit a lakosság javasol. Tehát ennek a. kapcsolatnak • ' kétirányúnak kell lennie. El kell érni azt a kerületben, hogy a kép­viselő elvtársak-rendszeresen tartsanak fogadóé órákat, hogy ide a lakosság minél több közérdekű .problémával fordulj©*. b. / Szükségesnek tartjuk, ho0y a Hazafias Népfront különböző' társadalmi szervezetének tömegezervezetőkkel szorosan együtt működ­jön és akcióit segítsék, így a rendezvények jobban fogjak sikerülni látogatottabbaklesznek és nem fogjuk növelni ez amúgy is túl sok , rend zvények számát. Ennek szellemében kívánunk együttműködni a kerületi Tanáccsal ANF-nak egyik legfontosabb feladata lesz, hogy / ismertesse a kerület községpolitikai tervét.zSzükségés, hogy a Bi­zottság tagjai ismerjék a Tanáag-szervek elképzeléseit, terveit, problémáit valamint azok megoldásának pénzügyi fedezetét. Körzetekben Miködő NF. aktivistáiénak, körzetenként meg kell tárgyal­ni a Községp-litikai tervet a területen működő Járt és Tömegszerve­zetekkel együtt és közösen megállapodni abban, hogy milyen társadal­­. mi munkára mozgósítsanak. Egyik legfontcssabb feladatnak kell lenni, hogy üzelmek a terveknek mcgvnlóátásán keresztül valóra váljanak 'kerületünk lakosságának szebb és jobb életet szolgáló iskolák, üzletek parkok, lakóházak, utak építés© stb. c. / A Tanáccsal közösen meg kell javitanuiik kapcsolata inkát a kisiparosakkal és kiskereskedőkkel is. Szükséges, hogy ezek között a polgárok között egy olyan közt Zsilemet alakítsunk ki, hogy munkál­kodjanak jobba# a kerület lakóinak ellátása érdekében és o bcosüle­­tc-s kisiparosok ne tűrjék meg maguk között az árdrágító és u kié­li is iparosok becsületét lejár-ó személyeket* j Nagy problémája a kerületi kisiparosságnak, hogy addig, amíg'régen volt egy külön helyiségük ahol össze jöttek, beszélgettek, politi­záltak, . z jelen pillanatban nincs. Ezen segíteni kívánunk olymódon, hogy a kerületi Népfront helyiségében módot adunk az Összejőve te lükre. Az 1958-as évben két alkalommal gyűlést ixr±n±±Hxk tartunk számukra, ahol megbcszéJLjük a kisiparosság és kiskereskedők problémáit. í'

Next

/
Oldalképek
Tartalom