Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1957-12-28
1 * 3 -Hogy a kapcsolatunk ne c ak a gyűléseken keresztül legyen fae-g, ezért dgy Bizottságot kívánunk létre hozni, mely állandó kapcsolatot/ tart fenn a lakosság ezernyi rétegével, a Tanáécal és a KISOSz-al. d. / Májas 1-ér.e szeretnénk elérni azt, hogy minél több hát előtt Újra yirá^ezzék az évekkel azelőtt olyan lelkesen elkészített uocakert és ezzel újra elérjük, hogy virágos Zugló legyen ?. mi kerületünk* Persze ezt m<--h kell előznie, hogy az emberek jobban vigyázzanak az uccák tisztaságára és ne szemeteljenek az uocán. 1-érc a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepére a kerület nagyszámát mozgósítani fogjuk a felvonulásra. e. / A kerületi Nőtanáoosal közösen dolgozzuk ki március 8-ra a Nemzetközi Nőnap megünneplésére készülő tervet. Ebben ez étben a HN.ünnepelje és köszöntse az asszonyokat, akik ai életet adják,akik legtöbbet tehetnek a Béke megvédése érdekében, akik nevelik gyermekeinket. szeretnénk azt elérni, hogy március 8-án minden anya®7 feleség és leány kapjon szeretteitől cgy-egy szál virágot és a társádalmi szervek pedig köszöntsék fel és ünnepeljék a nőket márc.8-án mozikban, üzemekben, iskolákban. Megkülönböztetett szeretet és figyeiramaség vegye körül asszonyainkat. Ezt a napot megelőzően, különböző rótcg-gyüléseket tartunk1, orvosnők, orvos feleségek, mérnökjakxx nők, müvetőnők, ápolónak, gycrmckgonftözónők részére. Találkozón hiVünk össze a NŐmozgalom régi harcosai számára. < március 6-ra,a kerületi nagy rendezvényre kb. 1000 asszonyt mozgósítunk ■ és kerületünk egyik képviselője. Kádas elvtárs tart számukra ünnejpi beszédet. Szeretnénk, ha március 8-ika minden akciója a Békejegyében zajlana le, és minél több asszony kitűzné azt a kis kék XxkKxxxiKgEtx szalagot, melynek felirata az , hogy "Békét a Világnak” f. / AHN.-nak többet, kell foglalkoznia az ifjúság nevelésével, ezért a megalakuló Nevelésügyi Bizottságnak állandó kapcsolatot kell tartani a kerületi KJ3z-cl, szülőkkel és nevelőkkel. A terv időszak alatt a fenti szervekkel egy tanácskozást hívunk össze,, ahol megvitetjuk a család szerepét, a gyermek és az ifjúság neve lésében, pedagógus okkal is sokkal többet kell f oglalkoznunk. hogy hogyan neve lj ék gyermekeinket igaz hazafiasságra. Segítséget kívánunk nyújtani olyan formában a KISz.Bizottságnak, hogy egy-cgy kulturális rendezvényeik előtt a téma megválasztásánál vegyek figyelcmbqé kerület és az ország haladó hagyományait. Pedagógusaink segítségével felkutatjuk Zugló ifjuxágánakx-munkás mozgalmának történetét és a KíMSz. fennállásának évfordulójára segítünk c-zt egy könyvben összefoglalni. Aug.20.-án és Május 1-én a KISz. Bizottsággal közösen uccabált rendezünk. g./ Az 1958-as év a takarékosság éve lesz. A legutóbbi P?..rlamenti ülés anyagából láthatjuk azt, hogy ez az év is meg a rendcsinálás éve lesz. A takarékosság egy, olyan államban, ahol a Nép Kezében vannak a termelt javak, nem önoólu, ez szorosan összefügg nálunk/. felemelkedett életszínvonal megtartásával. Az embereknek a tudatában iia'nég nem eléggé van össze kapósaivá az, hogy ha ő az üzemben jobban takarékoskodik es csökkenti az önköltséget, az ,visszatér jövőben, vastagabb baritokban. A kerületi üzemek dolgozói és műszaki értelmiségei,, a Pártbizottság vezetésével beindították egy takarékossági mozga-Imát. Nekünk ezt a kezdeményezést támogatnunk kell, létre kell hoznunk egy olyan Bizottságot, amely kidolgozza, hogy ^lakóterületen hogyan kapcsolódhat bn a HN. a takarékossági mozgalomba. L— “ —ú