Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.19.a/3)
1957-12-28
r ■■ i XTV.kefe Jfezafias Népfront . ♦.-___ ■ j. A Hazafias Népfront az elmúlt évek során nem töltötte be azt a szerepet a politikai közéletben, amit az emberek és a vezető szervek, elvtársak ettől a mezgajomtól vártak. Az, hogy a tevékenysége nem bontakozott’ ki megfelelően az abból következik, 'hogy az egész politikai ^irányzat bel jobba, hol balra hajlította a Népfrontot. Ehhez nagymértékben hozzá járult Nagy Illírének az a törekvése, hogy a Népfrontot a saját politikai oéljaira használja fel. Az a körülmény, hogy a Népfront nem találta meg azt az utat,amelyen haladniuk kell,-azt eredményezte, hogy a munka nem haladt előre, a benne dolgozó emberek miután nem találták meg a helyüket, lassan el. maradoztak és igy a kerület munkája leállt. Az ellenforradalom alatt a kerületi bizottság több tagja a lárt hivó szavára jött és segítette a munkát, úgy a Párttagok, mint a Jái'tonkivüliek. Az ellenforradalom le verese után lassan megindult a Népfronton belüli munka, amely meggyorsult amióta az Országos /—'Tanácskozás és az MSzMP. politikai Bizottsága tárgyalta ezt a munkát. II. A hazánkban meglévő egypárt rendszer nem zárja ki, sőt szükségessé teszi, hogy a Népfrontban’tömöritsük mindazokat a Pár'tónk ívül leket és korábban más pártokban tevékenykedő, a Népidemokráciához hü sze’ ' mélyeket, akik képesek a közéleti tudományos^ és kulturális szakmai tevékenységükkel az ország Szocialista építésében részt vállalni. Hazafias Nepforntnak, kerületünkben is szélesitenie kell tömegbázisát, maga mögé kell állítania minden olyan egyént, Párttagot és pár tónk ívül it, akinek számájba hazánk sorsa, jólétünk folyamatos emelkedése, a Békénk és a Szocializmus ügye nem közönbös. A Hazafias Népfront Bizottságokéit minden szinten az MSZMP,vezeti, , ezen belül vezető erő a munkásoiztály. Nálunk a kerületben,is a Népfront-mozgalmat úgy tudjuk csak kibontakoztatni, ha a munkásosztály vezetésével bevonjuk a. lártonkivüli dolgozó értelmiségüké t, a kispolgárok becsületes többségét is a munkánkban még jakkor is,, ha. ezek nem mindenben értenek velünk egyet. Ennc-k figyelembe vételével egészítettük ki kerületi Bizottságunkat olyan hazájukat ^szerető emberekkel, akik képesek lesznek arra, hogy a Hazafias Népfront^megjavítsák és kialakítsanak olyan közhanulatot, amely.a Járt és a Kormány határozatáit kívánja elősegíteni. Ezen az utón akarunk elindulni és a következőket akarjuk megvalósítani. III. A Népfront erősítését szükségessé teszik azfk a nagy politikai, gazdasági és kulturális feladatok, melyek a2 ország ele pállanak. Az a nagyfoka politikai aktivitás, amely a társadalom részéről jelenleg mutatkozik, lehetővé teszi, hogy nagyobb Befolyást gyakoroljon a kerület lakosságára. Szükséges egy olyan erős Nepíront mozgalom, mely átfogja, a kerület lakóit, kifejezésre juttatja a nép egységet, igényli a kerület lakóinak aktív részvételét cgyegységes es céltudatos Zugló felvilágosítása érdekében. I ■ •