Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1980-02-16
juk-e a XII. kongresszusunk határozatét? Megtettünk-e mindent), amit lehetet? Mi számszerűen nem nagy, de fontos területén dolgozunk az építőiparnak. Vállalati pártértekezletűnkön éppen egy hete adtunk számot az elmúlt öt év munkájáról. Az építőipar és mi lelj szerencsés helyzetben vagyunk, mert a Központi Bizottság határozatai), legutóbb 1978-ban részletesen meg jelölték a tennivalókat, ezért a megtett utat könnyű le mérni. Nekünk az ellátás hagyományos feladatain kívül az épitőipr helyszíni', befejező munkánké csökkentésében volt lényeges uj feladatunk), amit döntő mértékben sikerre tudtunk vinni. Mintegy ezer kétkezi munkás munkáját váltjuk ki az idén azzal, hogy kétszáz-ezer darab ajtót és nyolcvan-hat ezer darab ablakot szállítunk üvegezve, mázolva. Ezzel jelentősen enyhítjük a befejező munkák munkáshiányét. Ma Magyarországon két-ezernégyesszáz ezer faablak készül. Ebből mi 1400-an 14 ezer ^-t-', 300 más asztalosüzem mint egy 5000 munkása közel 1 millió n 2 ablakot gyárt, tehát a termelékenységűnk mintegy ötszöröse az övékének. A sorok - ha lassan is - átrendeződhetnek', beálltunk abba a fejlődési vonalba, amit a szabályozók v áltozásával meghirdettek. A lehetőség a munkaerő, a munkamegosztás átcsoportosítására tehát adott', de valakinek konkrétan tenni kellene valamit*, mert a szabályozók önmagukban nem segítenek', sőt a vállalatoknak - akkor la, ha termelé kenyen dolgoznak - éppen uj szabályozók miatt), kifejezet ten káros a létszámbővítés. Kollektívánk képes arra, hogy a munka hatékonyságát nö velje, figyelmünk arra összpontosul, hogy miként lehet ne kevesebb élőmunkával jobb terméket előállítani. Fel készültségünk, erőnk, szorgalmunk, amellyel a korszerűbb anyagokat, technikai eszközöket, fejlettebb termelésszer vezési módszereket fogadjuk és megismerjük - elegendők ahhaz hogy jelentősebbet lépünk előre. Mégis nagyon nehéz a