Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1966-10-21 - 1966-10-22
4 1. / A pártegység nem egyszer-és mindenkorra megteremtett egység. íkzt szinte napról-napra, a feladatok végrehajtásán? újra- és újra erősíteni ós szilárdítani kell. A marxi sinus leninizmus elsajátítása az alapja az elvi egység megteremtésé nek. 1 téren kettős probléma mutatkozik: a. / párttagságunk egy része nem rendelkezik megfelelő elméleti tud issál, sőt van egy olyan jelenség is, mely szerint a felvételre kerülő pá: ttagok zöme inkább erősen szimpati . záns, mint szilárd elvi alapokon lévő tudatos ember, és ezért a tagság jelentős részét már mint tagjelöltet, vagy párttagot kell tudatos kommunistává nevelnénk. Az a fel ismerés nem eléggé él mun iánkban, ósebből adódik, hogy esetenként a párthatározatok ismertet lse is csali formális, nem eléggé meggyőző, nem eléggé összekapcsolt az ideoló giai fejlesztéssel, a határozat céljának, értelmének ma gyarázásával. b. / bár az utóbbi Időben az inf ormáció'adús javult, mégis meg kell állapítani, hogy esetenként az összefüggések nem meg felelő ismertetése átmenetileg obi J r.r ét jel ‘ stüct , mint hogy azt akár a nemzetközi munkásmozgalom egysége, akár az újonnan felszabadult gyarmati országokban lezajlott katonai puccsok esetében tapasztalható volt. 2. / A párttagságnál a cselekvési egység még szélesebb kibontakozá sát gátolja, hogy egyes alapszervezeteknél a párttagság ném teljes egészében kapta meg azokat a pártfeladatokat, amelynek elvégzése kollektivitást igényel, másrészt hogy a pártcsoportélet terén még ma is lemaradás van, mivel nem elsősorban a pártcsoport az, aki a tagságot konkrét feladatokkal bizza meg. Éz a jel a pártmunkat biz nyos mben elnagyolja, általánossá teszi, ezért van az, hogy a párttagság, ami a gazdasági életb 1 adódó pártmunkát illeti, szívesebben és konkrétabban vesz részt, politikai kérdésekben azonban már jóval elnagyoltabb és általánosabb, nem olyan konkrét e te vékenység. A kérdésnél merül fel az is, hogy a pcrtvezetőségek még mindig nem eléggé a helyi sajátosságoknak megfelelően alakítják ki a párthatározatokból saját feladataikat, ha ki is alakítják, csak rövid lejáratuak, és igya párttagság sem látja a helyi össze függéseket és távlatokat. 3. / Esetenként a pá tegységet negatívan befolyásolja a párt poli tikájának egyes területeken történő torzulásai, melynek nyomán az elmúlt 4 év alatt, mint pl. a szövetségi politika esetében elkövetett hibákat, a párt politikájának, és nem a megvalósitás folyamán elkövetett torzításoknak és hiányoknak tudtak be. A mi kerületi pártmoz almunk olyan erőt képvisel, amely biztosítja, sőt évről-évre er.siti a párt tekintélyét, befolyását, szerepét társadalmi, gazdasági és kulturális életünk bármelyik területén - íjiég akkor is, ha területenként szintbeli különbségek tapasztalhatók A kerületi pártmozgalomra az jellemző, hogy a VIII. Kongresszus irányvonalával, a párt politikájával egyetért és kész harcolni,