Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/1)
1966-10-21 - 1966-10-22
6./ A páptmegbitatásoknál túlzott elképzelésekkel is lehet találpártmunka fogalmáról, esetenként Leszűkítik egyes párto »7 kozni a , _ szervezőieknél reszortokra, és funkciókra a pártmunkát. A pártmunka konkrétsága által óban 1 eszük .1 legfokó pen gazda ági tevékenységre, s a pár traunk a egyéb fontos területeinél a kön.-.rútság és szakszerűség már hiányosabb. S cl egész párttagság, vágy pártcsoport előtt adnának ki pártmegbizatásokat, és ugyan ott é tékelnék, és beszámoltatnák a végrehajtásról is. lég ‘ - eredményes munka után -7./ I.Iég nem vált általános . gyakorlattá, hogy az és besza hogy a nőm alakúit ki megfelelőo. fenti plónumok előtt hang ha szükséges, f bírálat is. Nem sikerült el ?gé megoldani a pártaJctivisták és tagok erkölcsi, anyagi megbecsülésének kér dését, mely pedig a. pártmuhka hatékonyságának egyik fontos . dög nem kielégítő megbecs.lesben részesülnek a Fárt politikáját propagálj . k és bátran kiállnái: rósz© lehet c>. mely pedig a yc ; zok, akik azé.t. A demokratikus fő alap'. Ive, a ellenőrzése uogy ozzók el dicséret, elismerés, vagy s. Central? ...mus , mint pártánk szervezeti egységének Ezért szer kerületi pártmozgalombun érvényre jut. lényegében biztosito . t A pártapparátus egész tevékenységét a PB hatékonyabb irányitásá ps ellenőrzés.; alá hol. eztük. Lényegében megszűnt az a gyakorlat az apparát s munkatársai a választott szervek irányítása és j óv. hagyása nélkül int. zke<. jenek, s •7. 9 és I vagy döntsenek ismertetésének, a feladatok megbeszélésének, tél.cárok uov ibbké zésének , beszámoltatásuknak, tájékoztatásuknak os tapasztalat-cseréj knek fórumává a köthetenként megtartott iz.rthatár o zatok a titkári é . ‘ teke zl etek váltak, amelynek változatossága és a vele szemben támasztott igényesség komoly tekintélyt vivott ki magának Általában arra törekedtünk, hogy nak, önállóságának figyelembevételével következetesen érvényesít' sük a központi a!:: urat érvényre juttatását, hogy ___L L — .< 1 - J- / I .l_ „ -I _• _ 1 .1 J__ . _L_ _ 1 _ .L_ 1 „ _ sokoldalúbb választ adjunk a feladató!: elvég, és ének hogyanjára az alapszervezetek sajátosságai-- > sük a központi akarat érvényrejutti?tását, hogy az eredményeket hozó és az élet által igazolt tapasztalatok terjesztésével minél Ezen túlmenően a VB által értékelt és kiválasztott alapszer*vezeték mun áj át is egyr ..-inkább a titkári értekezletek elé visszük meg vitatás és a tanulságok levonása szempontjából. A hozott határozatok végrehajtását többségükben a VB és az általa irányított apparát s ellenőrzi, beszámoltatások és az alapszervez tekben folytatott ellenőrző munka alapján. A kerületi pá tmözgalom egységét, pithatjuk, hogy eszmei-cselekvési ben jelentősen léptünk előre. tevékenységét értékelve megálla- és akarati egységének erősítésémindez nem jelenti azt, hogy nincsenek bizonyos kérdésekben még ma is viták nézeteltérések, meg nem értések /: mint 1. a szövet ségi politika egyes kérdéseiben/;