Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIV. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.19.a/1)

1966-10-21 - 1966-10-22

2 munkatervéhez koordinált tervek alapján dolgoznak, mely nemcsak tartalmilag, hanem iaőrent.ben is epybe vannak hangolva. I'ntt a kollektív vezet s az alapsz.övezetekben, és ez az ered je a párthat: rozatok jobb végrehajtásának, a pártmegbizatások rehd­­szere kiszélesedésének. Kerületünkben a párttagság jelentős s: - zaléka végez valamilyen pártmunkát, s e léren nagy előrehaladást jelont, hogy egyre inkább a párthatározatok kezezik a pártmegbi­­zatások alr. óját. Megállapítás íjk, hogy az elmúlt években - ala Ívéve í J, VB, a titkári értekezletek és a nagyaktivák hozzászólásait - a párt ­bizottság úgy a demokratikus, mint a centralizmus oldaláról a lenini normák betartása mellett végezte munkáját. A ’ B arra a megó11: -oltásra jutott, hogy a pártélet kerületünkben, a lakóterü ­leten, és az ipari centrumokban alapvetően a Szervezeti Szabály ­zat szerint fo.i.yik. A lenini normák betartásával kapcsolatosan a négy évre vissza­­t ikintv m állapit ható, hogy pozitiv fejlődés van. A kommunisták személyes példamutatásukkal, a dolgozó nép é. dekeit szolgáló ha ­tározatokkal, illetve annak következetes végrehajtásával elértük azt, ho^y Zugló lakossága szeretettel és bizalommal fordul párt ­bizottságunk feló, ós az üzemek dolgozói pedig az elmúlt évek gazdasági eredményein keresztül bizonyítják, hogy cselekvő tevé ­it eny s éget folytatnak . Az elért szint továbbfejlesztése szempontjából még vannak prob ­lémák : 3./ lx/ A PB tagjait egyes esetekben nem sikerült eléggé bevonni egy­< részt a feladatok előkészítésébe^ majd a végrehajtás gyakor ­lati megszervez sébe. I nt merült fel az is, ho; í VB többet foglalkozzon egyénileg is a PB tagjaival, különösen a PB ülések közti időszakokban. y2k/ A PB irányítása alatt álló munkabizottságok az uj követelmé ­nyeknek megfelelően még minőig nem eléggé szervesen kapcsolód ­nak a PB és az apparátus összességének munkájába, munkarend ­jébe, főleg a hozott határozatok segítésében, ellenőrzésében, a feladatok területi koordinálásában mutatkozna!: problémák. A fejlődés ellenére sem éri el a szükséges szintet az appará ­tus, és az újonnan kialakult osztályok műnk jónak színvonala és tartalma. Legfőképper. nem az alu. szervezetek munkájának se ­gítő ésellenőrző tevékenység terén, fig, ele: ibevéve az adott területek sajátosságait és szinvonal-különbségét. A púrtszerve -.étnél az állami és tömegszervezeti szervek irá nyi ­tásában még tapasztalhatók párhuzamosságok a határozatok hoza ­talában, a munka vitelében. Még nem alakult ki megfelelő mó ­don a fenti szervek önállósága. eléggé időben, jól és rugalmasan nyúlunk í ártha­­tározatok végrehajtásához, megoldásához, vagy kérdések meg ­válaszol s'.h.z. így esetenként nem a befektetett munka arányá ­ban születnek meg az eredmények. 4./

Next

/
Oldalképek
Tartalom