Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Revíziós Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.18.a/5)
1963
ményesen dolgoznak. Alapvető dolgokban azonban lényeges előrehaladást nem képesek elérni, ugyanis mindössze 2-3 aktiv munkatárs dolgozik. A megvizsgált alapszervezetek nagyobb része rendelkezik a fegyelmi munkát meghatározó párthatározatokkal, a határozatokkal összefüggő kerületi körlevelekkel és útmutatókkal. Könnyen hozzáférhető helyen, kéznél tartják. A fegyelmi ügyek intézésénél a pártszervezetek a határozatok szellemében járnák el. A beküldött ügyiratok elvi szempontjait tekintve az a kivánalmaknak megfelel. Kézzel fogható segítséget jelent a pártszervezetek^ nek a Pártélet 1963. szeptemberében megjelent " Útmutató a pártfegyelmi munkához " mely lényegében összefoglalja a fegyelmi munkával kapcsolatos eddig megjelent párthatározatokat. Az összesítés nagymértékben megkönnyíti e sokoldalú és szerteágazó munkában a tájékozódást, a tennivalókat. Ami a határozatok végrehajtásának gyakorlati részét illeti, nem egységes, az eléggé hiányos és labilis. A feltett kérdésekre adott válaszok pontatlanok, csak a rákérdezések, a viták alapján tisztázódnak egy-egy fontosabb elvi, vagy gyakorlati jelentőséggel összefüggő kérdések. A tapasztalat azt ^ igazolja, hogy az alapszervezetek népi pártépitő munkájával nem függ szorosan össze a fegyelmi munka vitele olyan mértékben, mint ahogyan azt a szükséges felvilágosító, nevelő munka megkívánná. A párthatározatok gyakorlati részét legtöbb esetben nincs mód leellenőrizni, A pártszervezetek elég nagy általánosságban hosszú évek óta nem foglalkoznak fegyelmi eljárások lefolytatásával, Még olyan kiemelkedő alapszerv sem, mint a Csavar árugyár, ahol kb. 13o párttag van, mégis 1958. óta pártfegyelmi ügyet nem tárgyalt. Hivatali, kereskedelmi és egyéb kisipari ktsz, alapszerveiben a helyzet még sokkal kedvezőtlenebb. I db b® 1 i > , . 2>/ I_____________________________________________________________________________