Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1985-01-23

-------.-----------V - T---------------------------------------—-----------------------=---­- 5 -berek a taggánevelés .folyamatán kivül maradjanak.- Vita témája továbbra is a statisztikus szemlélet. A számok­kal történő elemzés megértetése még a pártszervezetek veetői körében sem sikerül minden esetben. | Az értelmiségiek párttagfelvétele létszámuknak és társadalmi szerepüknek megfelelő arányban valósul meg. Közöttük a korábbi­aknál körültekintőbb a kiválasztás. Sok helyen érződik, hogy a } .— \ pártszervezetek kiemelt helyen foglalkoznak a műszaki-közgazda­sági értelmiség helyével, szerepével, feladataikkal, A feladatok i során a legnagyobb hangsúlyt a fiatal értelmiségiek kommunistává nevelése kapta. Az oktatás területén dolgozó humán értelmiségiek érdeklődése a párt iránt továbbra is fokozódik, egyre nagyobb számban kérik fel­vételüket. Az oktatási intézmények területéről az elmúlt évben a korábbiaknál magasabb számú pedagógus került felvételre, elsősor­ban az ifjúsági mozgalomért felelősségteljesen, áldozatkészen dolgozók köréből. Célkitűzéseinknek megfelelően pozitiv irányú változás következett be az uj oktatási intézmények /pl. Ország­bíró/ és a Kilián Gimnázium párttaggá nevelő tevékenységében, mig a Berzsenyi Gimnázium és a szakmunkástanuló intézeti terüle­ten nincs lényeges előbbrelépés. Az egészségügy területén a fő figyelem az orvosok, egészségügyi középkáderek párttaggá nevelésére irányult. Jó eredményt ért el ezen a területen az OTKI és a Róbert Kórház pártszervezete. A politikai szempontból fontos /Tanács, Rendőrség, stb./ szervek­ben elhatározott céljainkat - vagyis a kimagaslóan dolgozó diplo­mások nagyobb számú felvételét - nem sikerült megvalósítani. 1984 évben a felvett párttagok 42,7 %-a volt a 30 éven aluli, ez kismértékű emelkedést mutat 1983-hoz képest. Növekedett ezen belül a 26 év alattiak felvételi aránya. A főiskolai hallgatók és középiskolai tanulók tagfelvételében pozitiv változás követ­kezett be, több tanulói tagfelvételre került sor, mint bármikor ________________________________________j •- * * i-4 - •

Next

/
Oldalképek
Tartalom