Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1985-01-23

a korábbi években. A KISZ szervezetek továbbra is nagy felelősséggel ajánlanak soraikból párttagnak jelentkezőket. Ezek a fiatalok már az if­júsági szervezetben bizonyították rátermettségüket, alkalmassá­gukat. 1984-ben 321 fő KISZ tag párttagfelvételére került sor. I A KISZ tagok közül 272 főnek egyik ajánlója a KISZ alapszerveze­ti taggyűlés volt. , A 30 éven aluli fiatalok körében végzett párttaggá nevelő munka nem éri el a kivánt eredményt, annak ellenére, hogy a tagfelvé­­[ telek döntő hányadának, az utánpótlás bázisának e korosztályból kellene kikerülnie. A fiatalok nem kapnak minden esetben megfe­lelő politikai indíttatású nevelést az iskolákban, vagy család­ban. Egy részük közömbös a politikai kérdések iránt, A nagyobbik részük viszont fogékonyan és érzékenyen reagál minden döntésre, a munkahelyi, iskolai kérdések minden mozzanatára. Van vélemé­nyük, bátran kezdeményeznek, részt vesznek az őket érintő kérdé­sek megoldásában. Mégis néhány ok miatt - ami egyben kritikája nevelőmunkánknak - nem sikerül kellő számú fiatalt a párt sora­iba felvenni.- Nem javult kellően a pártszervezetek ifjúság körében végzett politikai felvilágositó munkája, hatásuk környezetük fiatalja­ira csekély. Nem ismerik kellő mélységben programjaikat, rendez­vényeiket, azokon csak elvétve vesznek részt. A fiatalok sike­reiről, eredményeiről, gondjairól, problémáiról általában csak közvetett információjuk van, mindez nem segiti körükben a párt­­épitő tevékenységet.- Továbbra is hiányzik a fiatáLckat átfogóan érintő, széleskörű nevelési terv, amelyben több évj*e meghatározzák sze­mélyre szólóan is a fiatalok politikai nevelését.- A fiatalokat érzékenyen érintik a gazdaságban tapasztalható ne­hézségek, elsősorban a mqgis lakásárak és a lakáshoz jutás fel­tételei. Az uj jövedelemkiegészitő tevékenységekben /VGMK/ a fiatalok egy része - az idősebbek szakmai sovinizmusa miatt - nem tud részt venni. $3 i ■ ..... ■■ mmmmmmmmm > " i

Next

/
Oldalképek
Tartalom