Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1984-01-18

• 1 I i 4- 7 -A KISZ kerületi Bizottsága és a KISZ-szervezetek vezető testületéi és vezetősé­gei kádermunkájuk egyik legfontosabb részeként kezelték a választott vezetők fel­készítését. A mozgalmi ismeretek megszerzéséhez, a képzés lehetőségét minden eset­ben biztosítani tudtuk. Az érvényben lévő központi határozatnak megfelelően szin­tenként és Jelleg szerint differenciált képzések egymásra épült átfogó módon tör­ténő szervezése valósult meg. Az alapszervezeti titkárképző tanfolyamot már funk­cióban lévő KISZ-vezetők számára szervezzük, olyan módon, hogy az közvetlenül a megválasztást követő időszakra essen. Ezen képzési formát az újonnan választót­­tak 80-85 $"3-a végezte el évente eredményesen. A már funkcióban lévő KISZ bizottsági titkárok és tagok, valamint Jelentősebb ^ létszámú alapszervezetek titkárai számára szervezett négyhetes tanfolyamon 35-40 fő vesz részt évente. Ez megfelel az igényeknek és az elvárásoknak is. A kerületi éves falkészitő tanfolyamokon évente 200-250 fő vett részt. Ez a for­ma Jól szolgálta az aktuális és gyakorlati kérdések, tennivalók egységes értel­mezését. I —• • A beiskolázások tervszerűségének és tudatosságának Javulása mellett a mozgalmi képzésre Jellemző, hogy a fiatalok döntő többsége a vezetői funkcióba kerülésük után szerzi meg az adott funkció ellátáshoz szükséges mozgalmi ismereteket. Ked­vezőtlen, hogy a nem tervszerű, és gondatlan beiskolázások, valamint nem kellő mértékű ellenőrzés, számonkérés és ambicióhiány miatt szinte minden képzési for­­^ mában előfordult lemorzsolódás és igy lehetőségek maradtak kihasználatlanul. Számos esetben a gazdasági vezetés nem tudja biztosítani a szükséges időre a KISZ-vezető részvételét a különböző képzési formákon. Kedvező, hogy a magasabb funkcióra utánpótlásként beiskolázottak többsége a meg­jelölt területre kerül megválasztásra. A tanultak gyakorlati alkalmazása képzési formánként eltérő. A fiatalok egy i-ó­­sze a mozgalmi iskolák képzését túl elméletiesnek tartja. A képzésen résztvevők ismerete általában mozgalmi és szakmai kérdésekben fejlődött. 1 A KISZ-vezetők tevékenységének átfogó értékelésére általában évente egyszer ke­rül sor, a beszámoló taggyűlések, küldöttgyűlések előtt. Az értékelések a hatás­­köriséget figyelembe véve előzetesen egyeztetettek. Az értékelések tartalmi Je­gyeit tekintve megállapítható, hogy az a vezetői hármas követelményrendszerre i | K 1---------------------—------------------------------------------—■ ■ - ■ V V v -,-Ü > -•%V'. I : ■■ ___w--^. ------- - ■ -**■ ...........I 11

Next

/
Oldalképek
Tartalom