Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1978-11-23

I a területen még nagyobb hiánycikk, mint állami területen. Ezek a dolgok - egy-egy szövetkezet konkrét ügye során - mindig fel­vetődnek. Azt el kell ismerni, hogy képzés, továbbképzés folyik, de ezek inkább napi jellegű képzések - mélyebb vezetési, szervezési ismereteket nem ad. A politikai ismereteket adó arány is kisebb, mint ami az állami I továbbképzésben van. A PB megállapitásai igazak, de a szövetkezeti terület tőlünk is jobb, konkrétabb lépéseket igényel. Állami területen nincs olyan - a kulturális területet kivéve -, ahol azt mondhatnánk, hogy a beállítási javaslatoknál nem érvényesül az ‘ Írásos beterjesztés követelmény? vagy nem kérik ki a pártvezetőség véleményét. Ez a kormányhatározat nem betartása és itt^gyakran elő­fordul. Ez is az elmaradottságot jelenti. Az anyagban a politikai aktivitás cimszó alatt jelentkezik, hogy elnö­ki munkáját hogy végzi az elnök. Az ilyen elnöki, műszaki vezetői, fő­könyvelői munka hatásában politikai ináé, de amit konkrétan csinál az maga nem politikai munka; az gazdasági vezetői, műszaki munk$, vagyis szakmai tevékenységet lát el. A közéleti tevékenységgel kapcsolatban hasonló a véleményem, az elnöki tevékenységnek van közéleti vonatkozása is, de a közéleti tevékenység a mindennapos gyakorlatban úgy értendő, hogy társadalmi tevékenységet végez- pl. tanácstag, VB tag, stb. J A tennivalókkal kapcsolatban javaslom, hogy a VB fogadja el, uj dolgot nem említünk. A kommunista gazdasági vezetők értékelésékor a kér.Pártbizottságnak jo­ga van követelményeket felvetni; ezt a nem párttag vezetők irányába is meg kell tennünk. Nem baj, ha a szakmai szövetségek is foglalkoznak a személy^lr^pa rá tus­sal, még akkor is, ha a Tanács VB Ipari Osztályának kell a dolgokat el­határozni. Jó lenne, ha szorosabb, érdemibb, tartalmibb együttműködés lenne a kerületi Tanácsi, Pártbizottság és a szakmai szövetségek között. A vezetők képzését ők végzik, nekik van erre apparátusuk. Amikor a VB értékelését, állásfoglalását az érintettekkel megbeszéljük, akkor a Tanács vezetése részéről, i^gfelelő ismeretekkel rendelkező elvtárs is vegyen részt és mondja el tapasztalataikat. ' l______________1_________J ■- 7 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom