Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1978-11-23

Javaslom a Végrehajtó Bizottságnak- az előterjesztést fogadja el, erősitse meg,- az értékelés, tapasztalatok alapján összeállított tennivalókat is fogadja el, bizonyos kiegészítéssel, •... r- az érintett körrel - elnökökkel, párt titkárokkal - novemberiéig beszéljük meg. A Végrehajtó Bizottság fentiekkel egyetért. Kovács et.: ^ Már foglalkozunk a munkaterv és a Cselekvési Program készítésével, decemberi Pártbizottsági ülésre ezeket terjesszük be megerősítésre. A KB december 6-i áMsfoglalása után kezdődik meg az ismertetés, majd a végrehajtás. Gondot okoz, hogy a nagyvállalatoknak a jövő évi terveket január 1-re kész állapotba kell hozni, ebből az következik, hogy a VSZT ülés után tárgyalják a pártszervek. Ebben a helyzetben nem tudja a kommunistákkal közölni véleményét, igy a pártirányitás nem történik meg. Tehát ezen a gyakorlaton célszerűen változtatni kell. A Budapesti PB december 11-én tartja meg pártbizottsági ülését, a kerületit 19. körül tevezzük. 1979-ben uj helyzetbe kerülünk, a gazdasági helyzet nehezebb lesz, a feladatok is nehezebben teljesithetők lesznek. A párt azt várja, hogy ^ a kommunisták értsék meg a helyzetet, álljanak mellé, segitsék, hogy megfelelő köz- és politikai hangulat alakuljon ki. Ne csökkenjen a bizalom a dolgozók körében. A helyzet azt követeli meg, hogy a szocialista munkaversenyt 1979-ben is a konkrét helyzetre szervezzük. Minőségi jellegű fejlődést akarunk megvalósítani, erre szervezzük a vállalati felajánlást és a munkaver­senyt. Egy dolog lehet a tőkés export fokozása, a szocialista export szintentartása - itt is a minőség kerül előtérbe. Ez nagy odafigyelést, tervező munkát igényel az indításkor. Ilyen fajta szocialista munkaverseny beindítására kellene a vállalata­inktól javaslatot kérni /MHD, Medicor, Elzett, Kender-Juta, Rico, Sza­lag-Zsinór, Fémmunkás, 3.sz.Épitő, Volán 20., AFIT/. Ehhez meg kell szerezni a felsőbb szervek támogatását. [ I !? N 5 —-------------------------------------------------------------—--------------------------------' ----------------' —i I''- __________________ ..............■ ............................. ......... ------------ - , _______________________ * • I- 8 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom