Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1978-11-23

j i- 6 -Bozsik et.: A PB ülés határozata alapján mi azt a részt átnéztük, ami az állami személyzeti munka megállapitásaira vonatkozik. Ezt a tevékenységet megvizsgáltuk. A mi Végrehajtó Bizottságunk megállapitásai a vizs­gálat után ezzel megegyező volt. Ezért kérném, hogy amikor a kerüle­ti pártapparátus a szövetkezetek titkáraival megtárgyalja a tenni­valókat, azzal egyidobén mi is adhassunk tájékoztatást tapasztala- i tainkról. Az anyagban a szakmai szövetségek feladatai között szespel a szemé­lyi apparátusra vonatkozó témakör, javaslom, hogy ezt emeljük ki, mert ez egyértelműen a mi feladatunk. r\ Kovács et.: 1974-ben a kér. PB, VB az 1973. októberi KB-i káder- és személyzeti munkára vonatkozó határozata alapján saját értékelését és határoza­tát meghozta. Ebben jelentkezett, hogy róá&en megfigyelt területeAe*v dolgozó káderekhez vizzonyitva a szövetkezeti területen dolgozó elv­­társad s;aé»%«==»É»deö==isiP»i©ten általánosan elmaradásban vannak. Még a dolgok közelítésében is. Ezt az 1977 évi felmérés is alátámasz­totta, ezért került külön napirendi pontként VB elé e felmérés, il­letve értékelés a helyzetről. Részben a szöveges értékelés, részben astatisztika mutatja, hogy az emlitett 4 vezdoőt - elnök, műszaki vezető, főkönyvelő, személyzeti ^ vezető - figyelembe véve, változatlanul nagyon erős a felkészültség­beli különbség az állami ipar hasonló kategóriáihoz képest. Ott ezen a szinten döntő többségében felsőfokú végzettséggel rendelkező embe­rek töltik be ezeket a beosztásokat, itt viszont a középfokú végzett­ség a jellemző. A szövetkezetekben a feladat egésze bizonyos szempont­ból kisebb, mint az állami iparban, de más vonatkozásban ugyanolyan bonyolult mint ott. Saját magukhoz viszonyitva megá11apitható, hogy bizonyos fejlődés van az 1974 évihez képest. E fejlődés azonban nem elegendő. Hogy milyen szinthez érkeztünk e>beosztásban lévő káderek felkészült­ségét illetően, mutatja annak a munkának a szinvonalökfc, amelyet ezen a területen a szövetkezeti szervek, irányitó szervek végeztek. Az irá­nyitó szervek közé sorolom a kér. Pártbizottságot is. Tehát a rendelkezésre álló lehetőségek alapján, jobb összmunkával, elő­re látÖbb tervezéssel nagyobb lépést lehetne előre tenni. Az előre látás itt sokkal kisebb, mint más területeken - sok a rögtönzés. Nemcsak a szövetkezeti területen, hanem más területeken is van problé­­f ^ ma, ez itt még fokozottabban jelentkezik - pl. a közgazdász ezen a ^ ..— ........—......... ..................... ' ~ ' 111 I '

Next

/
Oldalképek
Tartalom