Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.18.a/4)
1972-12-14
- :p ■ % ifi ■: Í- 4 -A fentieken kiviil az intézet több neveléssel foglalkozó dolgozói a "Kulturális kérdések" c. tanfolyamon vettek részt. így elmondhatjuk, hogy a neveléssel foglalkozó dolgozóink mindegyike valamilyen formában tovább képezte magát. A szép eredmények fokozott gondok elé állították a pórt és gazdasági vezetést. így a tanulmányi szabadságok kiadása, illetve a váratlan betegségekből adódó helyettesítések miatt, stb, 1 ' '1 II. Az oktató- nevelőmunka eredményei, hiányosságai. Az elméleti oktatás személyi feltétele tanári vonatkozásban javult, diák vonatkozásban azonban nem tudtuk javítani a helyzetet. Továbbra is jellemző, hogy iskolánkba gyengébb előképzettségit diákok kerülnek és Így a többéves évvégi tantárgyi átlagok iskolai szinten 2,9-3 között mozognak. A tantárgyak közötti eredményekben lényeges különbségek nincsenek. Szinte évről’ évre különösebb jó eredményről egyik tantárgy esetében sem számolhatunk be. Az eredménytelenség okát főleg a tanulók kényelmességében, megelégedettségében kell keresni. Általában megelégednek a 2-3-as érdemjegyekkel. Ha tanárainkat ezekért az érdemjegyekért nem is hibáztatjuk , nem menthetjük fel az útkereséstől, a módszerek további javításától, az intenzivebb tanári tevékenységtől. A munkaközösségek (tantárgyi, szakoktatói, nevelői,) keresik azokat a módszereket, amelyekkel az oktatás eredményesebbé lesz. Javaslatunkra, már az elmúlt tanévben is jelentősen nőtt a korrepetálások száma. Ennek nagyrészét a tanárok társadalmi munkában végezték. Gyakorlati oktatás Szakoktatóink többsége aktivan végzi tevékenységét, felkészült a foglalkozásokra. A bevezető oktatás alatt az oktató tevékenység megfelelő. A folyamatos oktatás és a befejező oktatás azonban igen differenciált. Sok helyen nem megfelelőek a Á ——■— --------V