Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.18.a/4)

1972-12-14

. a ' I- 5 -tárgyi feltételek, nem javult a programozott oktatás. Vállalatok nem fordítottak erre kellő gondot. A gépek, berendezések fejlesztése, tanulólétszám függvénye. Sok helyen nem Is léphetünk fel fejleszté­si Igényekkel, mert tanulólétszámot biztosítani nem tudunk. Az oktatás tervszerűsége központi tanműhelyünkben a legjobb. A munka ellátás célszerű, rendszeresen teljesíti tervét. Komoly I tevékenység folyik a minőségi munkára való nevelésnél. A munkák változatosak. Az alapképzés elsajátítása a szükséges műveleteket tartalmazzák. A csoportok terveiket 108 és 132 % között teljesítik rendszeresen. 7N A fenti eredmények mellett fokozott gondot kell fordítani az esz­tétikai és a minőségi munkával szembeni követelmények növelésére. Jelentős fejlődést értünk el a szakoktatóknál azon a téren Is. hogy foglalkozásuk a szakmai kérdések mellett kiterjednek a napi politikai kérdésekre, jelentősebb - az oktató- nevelő munkával kapcsolatos- párthatározatok Ismertetésére. Ezzel sikerült megvaló­sítanunk azt az elvét, hogy a nevelő, politikai felvilágosító munka nem csupán az osztályfőnök, vagy a történelem tanár, hanem vala­mennyi pedagógiai munkát végző dolgozó, Így a szakoktató felada­ta Is. Kollégiumi nevelés A tárgyi feltételek javítása és a nevelési tevékenység javulá­sa között lényeges összefüggés van. Először fogalmazódott meg intézetünkben, hogy a nevelőmunka, ha az osztályfőnöki órákhoz hasonlítjuk, akkor kiegyenlítődés tendenciáját figyelhetjük meg. Úgy ' / a nevelési órán, mint az osztályfőnöki órán hasonló témában fog­lalkoznak a tanulók nevelésével. Az ellenőrzött nevelési órák egy két kivételével megfeleltek a követelményeknek, sőt magas színvo­nalú, tudományos igénnyel, érzelmi telítettséggel megtartott nevelési | * t ______-; Mfr ) ____________________—__________________________— -______________________________________________________________________________________________________________________________________!_______________________

Next

/
Oldalképek
Tartalom