Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.18.a/3)

1958-12-18

II' . . • ' 0 ! í 7 ** 6 -fordul még, hogy idős párttagok és főleg KI3Z. tagok türelmetlenek ,v-. 33y~egy fiatal jellembeli fejlődésével. Nem ritka, hogy ezekkel kevés foglalkozás után nem beszélnek, reakciós gondolkodásúnak, vagy lógósnak kiáltják ki. S mint nevelhetetlenről “leveszik a kezüket'*, az ilyen türelmetlen elvtársak megfeldlceznok orról, hogy társadalmunk a kapita­lizmusból a szocializmusba való átmenet fejlődési fokán van. Ezen a fo­kon nemcsak a társadalmi viszokra, hanem a dolgozók gondolkodására is kettősség jellemző* Erősen hat még a burzsoá kispolgári gondolkodási mód és ez keveredik az ujtipusu szocialista gondolkodási móddal. (Természe­tes, hogy ez a fiataloknál még fokozottabban jelentkezik. Ezen C3ak társadalmi fejlődésünk előrehaladásával és türelmes, nevelő munkával tudunk változtatni. L-2./ a párthatározat állami é3 gazdasági területen dolgozó kommunis­táknak is feladatul adja a KlüZ-el és az if jusággal való törődést;. Taw O pasztalat szerint az e területen dolgozó vezetők még kevésbé foglalkoz­nak az ifjúság minden oldalú /politikai, szakmai és általános/ nevelésé­vel. Az igazgatók általában sokat foglalkoznak a KPJZ-el és a fiatalokkal, ök.személyükben a kérdés mindegyik oldalát látják és képesek is munkáju­kat Így végezni. Az igazgatókkal szemben azonban az a fő követelmény,, hogy beosztott vezetőik, egészen a csoportvezetőkig az emberekben no­csak munkaeszközt lássanak, akivel tervet lehet teljesíteni, hanem elvan dolgozót, akinek jellembeli és szakmai fejlődéséért is felelősek. Jó példa erre a Kaliber és Magyar Felvonó, itt a gazdasági vezetés pártmegbi2atásként kapta a fiatalokkal való rendszeres foglalkozást, még legtöbb helyen nincs igy. A gazdasági vezetők űbyrésze szakmai > neveléssel ugyan foglalkozik, de általános emberi és főleg politikai neveléssel elvétve. Annál is inkább nem elég csal: szákinál neveléssel foglalkozni, mert a fiatalok nagy többsége nincs tisztában még a munka megváltozott szerepével. Ezért általános jelenség, hogy nem akarnak szakmailag és iskolázás utján továbbtanulni. Párt, szakszervezeti és gazdasági vezetés ezt meg is állapítja, hogy o fiatalok számára azonban ez lelkesítő, ösztönző legyen, abban az irányban már nem. sokat tesznek. Egy két helyen, ahol énéi a passziv szemléletnél továbbmentek, ott van ' érdeklődés a tanulás iránt. /Darugyár, Akkumulátor, Kender Juta, / Neve­lő munkánk egyik eddigi fő hiányossága, hogy ösztönzésül majdnem kizá­rólag az anyagikat helyeztük előtérbe. /Ezt sem magiéi élőén/ Ezért, djiol az anyagi lehetőség, vagy előny nem jelentős, ott az érintettek nem látnak a dologban ''fantáziát". A szocialista társadalom építésének lelkesítő jelenének, jövőjének bemutatásával, ebben o dolgozók, s ezen ' | ' SS ___________I ► HUnM 4c . __ _ _______- —_________._________________________________*-----------------------"*r ” " ’ ——^ -I ü..........- —i í

Next

/
Oldalképek
Tartalom