Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1985-02-23

_ _____—— ~ ■., i — 94 vagy szociológiai,^akár a művelődéspolitika feltételrend­szere megközelítéséből vizsgáljuk, úgy a vakító fehértől a legmélyebb feketéig páratlanul tónusgazdag a kép. Mienk a Margitsziget, mienk a Szent István körút, mienk az új Róbert Károly krt., mieink az új lakótelepek, még ha az ott lakók súlyos^infrastrukturális hiányosságokkal küszködnek is. De a mienk még a régi legrosszabb Angyalföld emlékképés idéző településrészek is - HÉT-ház. Érvényes ez a kép az élet minőségét ugyancsak meghatározó munkahelyi környezetre is. Hiszen kerületünkben is az üzemek korszerűsítéséért tett erőfeszítések ellenére a kívánatosnál j kisebb rekonstrukció valósult meg, így itt is a munkások je­lentős hányada dolgozik technológiai és emberi szempontból I -~n korszerűtlen körülmények között. Ehhez tegyük hozzá, hogy nőtt \ és várhatóan nőni fog a tercier ágazatokban dolgozók aránya, akik eleve kizártak még a szegényedő nagyüzemi művelődési le­hetőségekből is. A művelődési intézményrendszer területi megoszlása alig vál­tozott, a belső városrészek változatlanul jobban ellátottak^ az attól távolodó körzetek hiányain, az infrastruktúra szegé­nyes feltételeiben számottevő változás nem történt. Mint ahogy fővárosszerte, kerületünkben is az új lakónegyedek­ben, az oktatási intézményeken kívül művelődési lehetőségre, közösségi életre alkalmas elegendő helyiség nincs. Az új lakó­negyedeket övező, de a régi településrendszerhez igazodó, több­ségében elöregedett, már új korában sem korszerű, és még kevésbé korszerűen fölszerelt közművelődési intézmények nem képesek kielégíteni - fölkelteni sz új helyen, új minőségben jelentkező igényeket. A^XIII. kerület amúgyis szerényebben ellátott művelődési in­tézményeiben nem igen találunk egyetlen videokészüléket, kép­magnót vagy számítógépet. Nem igaz, hogy ilyen szegények v­­gyunk, illetve? hogy megengedhetjük magunknk ezt a szegény­­séget! így tehat a lakótelepeken élő, többnyire fiatal csalá­dok a művelődési igényeiktől függetlenül eleve hátrányos hely­zetbe kerülnek. Sajnos, a kulturális élet egészében a pénzügyi megszorítások ma már nemcsak kedvezőtlen hatásokat, hanem hosszú távon súlyos társadalompolitikai károkat is okozhatnak. Az állami támogatás reálértéke - ide számítva az üzemek művelődési célra fordított gyérülő támogatásait -, már nem elegendőek még a szinten­­tartáshoz sem, akár a kulturális termékek /a könyv, a film­­‘ gyártásj a színház/, akár az intézmények alapfeladatának el­látásáról legyen is szó. A pénzügyi irányításnak be kell látnia, hogy míg a gazdaság más szféráiban van mód új forrásokat teremteni, addi^ a kultúrában erre, legalábbis büntetlenül, nincsen lehetőségi • ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------,---------------------------------------------------------------------------- - - -................ ............. ,|| _____ !

Next

/
Oldalképek
Tartalom