Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
:* I fásra szorulnak. Kid"ól^ozzulf"az°yagf ^égités módját° pT Ezért en fontos politikai kérdésnek tekintem, hogy társadalkommunista műszakok erre a célra. Szervezzük azt is hoe'v le- mUi,n Va.OC!1 ert.eken ,ássa és becsülje a párt oktatáspolitikájágyen aki meglátogatja őket, érdeklődik hogylétükről és elbe "? eredményeit, mert csak így veheti körül az iskolát egy szé.get velük. Eddig is folyt ilyen tevékenység a vállalatunknál! dÍnéÍS^ * kaPk°' nem is rosszul, de most még hatékonyabbá kívánjuk tenni e cu, gezneti alkotó munkáját, munkánkat. Ha ezt sikerül megvalósítanunk már komoly lé I ■ • ^ “ sz,emPontbo'1kiemelnem pártbizottságunk beszámopést tettünk idős szaktársaink és elvtársaink méltó megbecsüli’ l az oktatásügy helyzetet elemző fejezetet, amelyben az ,ére mell° megoecsuie- egyes iskolatípusok munkáját fékező anyagi-tárgyi, szemléleti A kerületi pártértekezlet dokumentumait elfogadom és elfő- 8ondokról; kerületünk fővárosi viszonylatban is gadásra javaslom g ’CS 6 ‘° kimelkedo eredményeiről, a konstruktív javaslatokkal együtt Végezetül szeretnem átadni a Szikra Lapnyomda kommunistáinak és egész kollektívájának jókívánságait, az angyalföldi pártérteke^et minden küldöttjének. Kedves Elvtársak! Köszönöm figyelmüket! Engedjék meg, hogy a következőkben a szakmunkásképzés __ imírtiyT nrTro területéről érintsek néhány kérdést. OK. oALAMOIN REXER Talán nem túlzás azt állítani, hogy a szocialista szakmunkás(küldött) képzés — miközben évtizedeken keresztül a közoktatásról fo-Bánki Donát Szakmunkásképző Intézet lyó viták divatos témája volt — közel 2 millió szakember kiigazgató képzésével meghatározó módon járult hozzá társadalmunk osztályviszonyainak fejlődéséhez, a termelőerők mennyiségi és Tisztelt Pártértekezlet! minőségi gyarapodásához, a nemzeti jövedelem növekedéséhez. Az a körülmény — s erre a pártbizottság beszámolója is A 9. sz. Bánki Donát Szakmunkásképző Intézetben — mely- hoz kerületi példát —, hogy hazánkban a munkásosztályon bének pártszervezetét képviselem — 1400 diák sajátítja el a kü- lül megkétszereződött a szakmunkások száma, hogy ma gyalönböző autós szakmákat, mintegy 200 felnőtt irányításával. korlatilag minden 17 és 50 év közötti szakmunkás iskoláink fa-Büszkék vagyunk arra, hogy diákjaink nemcsak fogyasztói a lai között szerezte képzettségét, nem hagy kétséget afelől, hogy költségvetésnek, gépkocsijavításból 14-15 millió Ft-os termeié- ez az iskolatípus a szakmunkás-utánpótlás alapvető bázisa, s si értéket hoznak létre tanévenként, és végzett tanulóinkat szá- ezért oktató-nevelő funkciója mellett, társadalmi-politikai felzával látjuk viszont megbecsült szakmunkásként Angyalföld adata, és hozzáteszem, felelőssége is hallatlanul nagy. autójavító üzemeiben, a Volán 20-as Vállalatnál és más szerve- De nem indokolatlan feltenni a kérdést, hogy eme iskolatízetekben. pus társadalmi rangja, presztízse, anyagi-tárgyi-technikai nívó-Feladatomnak tartom, hogy tájékoztassam Önöket kommu- ja összhangban áll-e az említett kritériumokkal? Angyalföld nistáink egyetértéséről a kongresszusi irányelveket illetően, és üzemeinek, vállalatainak itt ülő küldöttei igazolhatják, hogy a nevükben kijelentsem: egységesek és következetesek leszünk a kérdés korántsem szónoki! Szeretnék ezzel összefüggésben egy kongresszus határozatainak végrehajtásában is. szemléletbeli és egy anyagiakkal összefüggő problémára röviden utalni. Mi, akik a szakmunkásképzésben dolgozunk, sajnos úgy ta- Kedves Elvtársak! pusztaijuk, hogy társadalmunkban, a munka társadalmában a fizikai munka megbecsülése a pályát választók — és különösen Valamennyien, akik hivatásszerűen foglalkozunk fiatalok- szüleik — tudatában, nincs a helyén. Sokat kell vitatkoznunk kai, nagy örömmel tapasztaltuk, hogy az elmúlt években a azzal a nézettel, amely a munkáspályát választó fiatalok, vagy párt határozott törekvése nyomán — az ifjúság nevelésének, ok- az őket erre inspiráló szülők döntését az alacsony értéktudat, tatásának kérdései a társadalom figyelmének középpontjába ke- vagy az elmaradottság megnyilvánulásának tekinti. rültek. Ennek törvényszerű és káros következménye, hogy a közép-Közismert, hogy a beszámolási időszakban tárgyalta a Köz- fokú iskolatípusok egymáshoz viszonyításában a gimnázium ponti Bizottság az 1972-es oktatáspolitikai határozat végrehaj- lett a mérce, hogy egyes népgazdaságilag fontos szakmák - tásának tapasztalatait, és irányelveket fogalmazott meg a közok- ahogy ezt a beszámolóban is olvashatjuk - elvesztették utántatás továbbfejlesztésére. E ciklusban foglalkozott a KB az ifjú- pótlási bázisukat, hogy a szakmunkásképző iskolában dolgozó ságpolitika kérdéseivel, KISZ KB-határozat született a tizenéves pedagógusok egy része emigrációban érzi magát, és az úgynefiatalok mozgalmi munkájára, számos, a nevelés-oktatás tártál- vezett rangosabb intézmények felé orientálódik. Mindezek pemi kérdéseit pozitívan érintő reformintézkedés került beveze- dig - talán szükségtelen részletesen indokolni - negatívan tésre, áttértünk az ötnapos tanítási hétre, és még hosszan lehet- hatnak iskolatípusunk egész belső világára, ne sorolni azokat a tényezőket, amelyek hatására a hazai műve- Szükségesnek tartom felhívni a figyelmet arra is, hogy a lődésilgy valóban a társadalom és a gazdaság szocialista fejlődé- szakmunkásképző iskolák a rendelkezésükre álló technika jesének szerves részévé és egyben hatékony alakítójává vált. lenlegi színvonalán egyre kevésbé tudnak megfelelni az ipar jo-Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy e periódusban az ok- g°s követelményeinek. tatásügy problémái, a tartalmi és feltételrendszerben feszültsé- Miközben a pedagógia teoretikusai hangzatosait megfogalgek az iskolai nevelés hatékonysága széles körű és - jó ma- mázzák az iskola feladatait a holnap technikájának oktatáságyar szokás szerint nemegyszer túlzó kritikák tárgya lett. han, rá kell jönnünk arra, hogy gyakran ezt a feladatot már teg-Véleményem szerint nem szükségtelen leszögezni, hogy okta- nap elavult eszközökön próbáljuk megtanítani. Miközben évetásügyünk az elmúlt évtizedekben óriási fejlődésen ment át, ken át mondogattuk egymásnak, hogy diákjaink az ezredforduszervezete tartalma demokratizmusa kiállja a nemzetközi ősz- lón még szakmunkásként fognak dolgozni, ezek az évek elszchasonlítás próbáját, és kétségtelenül meglévő gondjai, prob- szálltak, és rá kell jönnünk, hogy mai elsőéveseink az ezredfor- i lémái melyekből én is szeretnék majd említeni néhányat - dulón még 30 évesek sem lesznek, tehát még évtizedeket fogegy fejlett és nem egy elmaradott oktatási rendszer nehézsége- nak aktív munkával eltölteni a következő évezredben is. it tükrözik E nehézségeket persze hiba lenne lebecsülni, de Lépéshátrányunk, úgy vélem, túlnő az iskolák eszközellátáúgy gondolom hibát követünk el akkor is, ha egyoldalúan, sának szokásos gondjain, hiszen itt nem egyszerűen arról van csak a negatívumokra hivatkozunk (ahogy ezt esetenként a lö- szó, hogy egy matematikai képletet, történelmi összefüggést megkommunikáció előszeretettel teszi), hiszen az elmúlt évtize- krétával írunk-e a táblára, vagy írásvetítővel vászonra vetítjük, dek társadalmi-gazdasági eredményeit nem érhettük volna el hanem kissé eltúlozva - arról, hogy mást tanítunk, mint egv alapvető funkciót becsülettel teljesítő közoktatási rendszer amire képesítést adunk, s olyan technikai eszközökkel, technélkül nológiai folyamatokkal, amelyek az üzemekben hétköznapinak 17 , I ______9 : I k •V.'. „ - I- ------------------------- -----------------------^ ■— -----mmrn u ; -----■■ ■■ 'uiTM---«" --------------------^