Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)
1985-02-23
é j >* ^ Elvtársak azt is meg kell mondani, hogy a kormányzati munkában is sok gyengeség van, volt is és van is. Szóval nekünk ahhoz, hogy mindazt amit a kongresszus el fog határozni és kötelezettségként elő fog mindnyájunknak Írni, hogy azt megtudjuk valósitani, ahhoz fel kell gyorsítani a döntési folyamatot. Deák elvtárs fogalmazta a felismerés és a döntés közötti időszakot és a döntések és az elhatározások végrehajtásának a kikényszerítését már ez a másik dolggk, hogy vannak határozataink és nem hajtatjuk végre és utána még tizenötször megismételjük és akkor újra nem gondoskodunk, hogy azokat is be is hajtsuk. Ennek a kormánynak következetesebbnek kell lenni, a következő kormánynak következetesebbBBk kell lenni. Határozottabbnak és keményebben^ és egyúttal rugalmasabbnak és szelektívebbnek is a gazdaság kezelésében is és bizony attól a beton normativátástól nemcsak abban az irányban kell eltérni, hogy akit el kell tartani annak adunk, hanem a normativitásnak abban a vonatkozásban is el kell térni, es itt is a játékszabályoknak ugye egyenlőnek kell lenni, hogy a jobbaknak mindegy hogy milyen keretben dolgoznak, - a jobbaknak a gyorsabban fejlődni tudóknak ^ a versenyképesebb árut termeli tudóknak adjunk nagyobb lehetőséget. Ha ugytetszik, preferenciát. Vagy ilyen nyomor időszakban amiben leszünk még egy ideig, több importot, több bérfejlesztési lehetőséget és igy tovább. Az ami má kaiét, vagy ami lehet korlát. Ezek tényleg követelmények, s ezeket meg kell követelni saját magunktól meg a pártnak meg kell követelni a kormányzattól és az egész igazgatástól. Életszínvonal kérdésekre én most nem térnék ki, mert ezt nem lehetne abbahagyni. De egy dolgot azért engedjenek meg, még amit a párt feladatairól. Én azzal értek egyet, ami itt elhangzott, hogy most és a következő időszakban bármilyen gazdasági működési rendszert alakítunk ki, és abban a rendszerben ami most bontakozik ki az eddig kialakított alapján, és amilyen irányba mi akarunk menni, ott törvényszerüleg nő a párt és a pártszervezetek felelőssége. Enélkül egyszerűen működésképtelenné válik, vagy pedig még menetközben eltorzul, és már a mostani idnulásnál eltonul, hogyha azt nem minden szinten a pártszervek vezetése és i ellenőrzése alatt történik. És aztán ist bizony van még mit formálni is a gyakorlatban, mát a következő időszak terméke, hát csak az uj vál; lalatirányitási formákra gondoljuk, hogy ott milyen óriási feladatok vannak, hogy ténylegesen az szülessen meg, amit akarunk.Hát ott nagyon i ellehet csúszni, hát elnézést kérek, én nem akarok a déli testvéreinkre utalni és amit mi csinálunk az nem egy jugoszláviai önigazgatás, de vannak ilyen veszélyek benne, és ezeknek az elkerülésére azért nem akármilyen erőfeszítések szükségesek, mint ahogy arra sem, hogy ténylegesen kihozzuk mér a kialakítás folyamatában mindazokat az előnyüket, amelyeket várunk tőle. Én azt hiszem, hogy ez egy nagyon-nagy feladat, egyébként is túl régóta vagyunk választási kampányban. Ennek minden negatívuma és hátránya mellett /bocsánat aem anélkül/. Elvtársak nekünk ez 1985.-i rettentő nehéz év, én most nem akarom elmondani, hogy hogyan állunk, az energiával és háíy 100 milliói? kell majd behoni emiatt, és mindenütt és mindenkinek és nem csak a népgazdasági szinten, hanem minden vállalatnak, ahol a termelési kieséseket ugyanis pótolni kell, és milyen nagy munkát kell ezért végezni. Úgyhogy az a mü, ködési rendszer a továbbfejlesztésével együttjáró átrendezésnek minél kisebb önfogysztással kell járnia, mert különben nem tudjuk az ezévi feladatokat megoldani. Ehhez elvtérsak annyit tudok mondani,/itt a pártról elhangzott néhány szó/. Ne felejtsük el, hogy ez a párt egy harci szövetség, hát azért az nem szűnt meg. A Oh ————— ~ 7 ^