Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1985-02-23

| • 3 ? o ^ ' * * ^ .» A Kommunista Kiáltványt még nem érvénytelenítették. - ugye? Ez egy harci szövetség, és hát igaz, hogy ész nélkül meg hozzáértés nélkül nem lehet, de szív nélkül és szenvedély nélkül sem lehet, egy harci szövetségben és egy pártban. Tehát ezt is meg kell magunktól követelni. Ezek a bajok, ellentmondások, meg nézeteltérések, ezt egy kicsit felpiszkálták én ennek kifejezetten örülök és a rossz helyzet­nek is vannak azért gó oldalai. Ezt igen is meg kell tartani és a pár­ton belül ezeket az éles, de eredményeket hozó vitákat és őszinte vi­tákat meg kell tartani és a cselekvés egységét ezen keresztül kell kialakítani. Ehhez mindnyájunknak nagyon jó munkát kell kívánnunk, és sok 3zerencsét is hozzá. Köszönöm. Kiss Péter levezető elnök; Tisztelt Pártértekezlet I Bejentem, hogy Kollát elvtárs Marjai elvtárs felszólalása közben je­lezte, hogy eltekint hozzászólásától, majd Írásban beadja. Bejelentem, hogy 18 percig 27 hozzászólás hangzott el a vitában. Előttem még 30 db hozzászólási jegy van. Kérem, értésén egyet azzal a javaslattal a Pártértekezlet, hogy ügyrendünknek megfelelően a vitát zárjuk le. Azok, akik hozzászólással készültek, és jelentkeztek is, időhiányában ezt írásban adják le. Kérem abban az egyetértést, hogy az itt iaadott hozzászólásokat a jövőhét folyamán valamennyi küldött elvtársnak Írás­ban eljuttatjuk, iHatrve a jegyőkönyv részeként kezeljük. Van olyan hozzászólás amit a szünetben már Írásban megkaptunk es ezúttal egy szerkesztőbizottság azzal is foglalkozik. Tisztelt Pártértekezlet! Kedves Elvtársnők! Kedves Elvtársak! Kérem, hogy az elhangzott javaslatról a küldöttigazolványukkal szavaz­­^ zanak, a vitát, ha egyetértenek akkor lezárjuk. Van-e ellenvélemény? Megállítom, hogy a Pártértekezlet egyetértett a javaslattal. Mindezek­nek megfelelően az első és a második napirend feletti vitát lezárom. És mielőtt felkérem Deák Gábor elvtársat, hogy a vitában elhangzottak­ra reagáljon, 20 perc uzsonnaszünetet jelentek be. Tfchát 17»/í-0-kor folytatja a Pártértekezlet a munkáját. ( J ' IMíImé MŰ 2 _________ jf §f j ■- - •________\---------—------------------------- , ^ ^ * *VJ "" "

Next

/
Oldalképek
Tartalom