Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1985-02-23

m $ 4 I '- : í o,7- a kerület egészségügyi alapellátásának helyzetét. Ezen részt vettek szakemberek: államtitkártól - kórházi fő­orvosokon át- nővérekig.- napirenden volt a munkarend, munkamódszer, amely a párt­demokrácia elmélyítését, a párttagság aktivitásának fo­kozását szolgálta- a pártfegyelem alakulása, melyet az alapszervezetek konk­rétan a taggyűléseken is megtárgyaltak- a munkásosztály társadalmi szerepéről és helyzetének ja­vításáról szóló napirendünk megtárgyalása rendkívül je­, lentős kérdés f . )V. '- a kerületi végrehajtó bizottság behatóan foglalkozott Angyal­föld közrendje, közbiztonsága helyzetével, illetékesek be­vonásával, melynek visszhangja a kerület határain is túl­terjedt. Véleményem szerint a felsorolt néhány példa is igazolja, hogy a_ politikai munka változó feltételeihez való igazodás volt a ke­rületi pártbizottság fő feladata a két kongresszus között. A továbbiakban is nagy feladat hárul ránk az emberi tényezők jelentőségében rejlő tartalékok feltárásában, ami a nemzeti vagyonúnknak része. Még beruházás sem kell hozzá. Nem kevés feladat jut ebből a párton belül a három nemzedék közös^munkájára. Biztosak lehetünk benne, hogy mindhárom vagy már négy nemzedék helyt fog állni ezen a téren. Az^írásos beszámolót^ a szóbeli kiegészítést, a kongresszusi irányelvekről szóló állásfoglalást elfogadom, elfogadásra ja­/-■'n vaslom. Teres András elvtárs, a Budapesti Elektromos Művek fizikai dolgozója Tisztelt Pártértekezlet! A Budapesti^Elektromos Művek kommunista kollektívája nevében szólók hozzá. Vállalatunk feladata Budapest és környékének villamos energiával való ellátása az erőművekben megtermelt, illetve vásárolt villamosenergia szétosztása. Hozzászólásom­ban^ egy-két számadattal szeretném ismertetni e feladat nagy­­| ságátj kollektívánk fő célkitűzését és néhány gondunkat, problémánkat vetem fel. Mi forgalmazzuk, illetve értékesítjük az ország villamosenergia felhasználásának egynegyedét. Termelési értékünk csaknem 13 milliárd forint. Állóeszközeink bruttó értéke 12,8 milliárd iof

Next

/
Oldalképek
Tartalom