Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.18.a/1)

1985-02-23

• <»•; forint, ez a szám mutatja a villamosenergis elosztás magas állóeszköz igényét és azt, hogy milyen nagy érték felett kell gondoskodni vállalatunk 3 ezer dolgozójának.-‘-’öbb mint egymillió fogyasztóval vagyunk közvetlen kapcsolat­ban, közel 3 millió ember részére végzünk szolgáltatást - és itt az emberre szeretném a fő hangsúlyt tenni. Jelen gazdasági helyzetünkben az életszínvonal stagnálása mellett különösen előtérbe kerülnek az életkörülmények ja­vítására ható tényezők. Szolgáltatásunk színvonalával erre és az emberek hangulatára közvetlenül hatunk. Éppen ezért vállalatunk vezetése - a kommunisták kezdeményezésére - szol­gáltatásunk színvonalának folyamatos javítását tűzte ki leg­­fontosabb célunknak. Tudjuk, hogy mi vagyunk a fogyasztókért, szervezési, szerve­zeti intézkedésekkel igyekszünk lecsökkenteni az ügyintézési, várakozási időt; részletes? pontos tájékoztatást adunk ré­szükre; munkavégzésünk során kiemelt szempont az udvarias hangnem, viselkedés a fogyasztókkal szemben. Azzal is tisz­tában vagyunk, hogy esetenként előfordulnak negatív jelen­ségek, hiányosságok, de ezek ellen következetesen fellépünk. Dolgozóink nehéz körülmények között végzik munkájukat, zömmel a szabadban^ akár -20 °C-os hidegben, szélviharban, de^nyáron a rekkenő hőségben sem a legkellemesebb az oszlopon, hálóza­ton dolgozni /egy kis előleg jöhetne/ A rendkívüli időjárási viszonyok lökésszerű terheléseket okoznak p munkavégzésben /pl. a január 7-8-i szélvihar az átlagos pár száz fogyasztói hibával szemben csak a kisfe- I szültségű hálózaton b ezer hibát okozott/, ezek felszámolása |H'/ több időt igényel. A^fogyasztókkal való kapcsolattartás színhelyei a kirendelt­ségek; és ezek a hálózati dolgozók kiindulási bázisai is, ez«rt nem lehet mindegy számunkra, hogy milyen ezek állapo­ta, színvonala. A^fogyasztók számára sem mindegy, hogy megfelelő, kulturált körülmények között fogadjuk őket, de dolgozóink számára is meghatározó a szociaális létesítmények színvonala. Az utóbbi időszakban hat kirendeltségünket újítottuk fel, illetve léte­sítettünk új helyen, de még sok az olyan kirendeltség a 26 kö­zül, ahol dolgozóink mostoha körülmények között öltöznek, tisztálkodnak, végzik munkájukat. Pártbizottságunk megvizs­­* gálta és feladattervet készített a kirendeltségi munka javí­tására. Az elmúlt időszakban vállalatunkat is komolyan érintették a be­ruházások csökkentésnek negatív hatásai. Kevesebb pénzből - növekvő árak mellett - tudtuk hálózataink bővítését,----------------------------------- , «—i ------ j— ------------------­I ► . . I

Next

/
Oldalképek
Tartalom