Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.17.a/6)

1958-10-23

r n- 5 -gyűléseken elfogadták a jelöltet, akire javaslatot tettek. Négy je­lölő gyűlésen változtatták meg a jvasló által felvetett jelöltet és két helyen két jelölt került a listára. A jelölő gyűlések pozitivuma volt, hogy az elnökök és előadók túlnyomó többségükben jók voltak. A legtöbb helyen nemis hivatalos jellegű gyűlésnek lehetett minősíteni, hanem elvtársi, baráti beszelgetesnek. A jelölő gyűlések elnökei, az előadók ki tudtak alakítani megfelelő légkört. Az összetétel is arra mutat, hogy eredményes volt a jelölő gyűlések munkája. /Itt ismerteti a jelöltek statisztikai adatait./ A kerületi állami, politikai es társadalmi szervek megértették, mun­kájukkal határozottan támogatták a választások eddigi feladatainak meg­valósítását. A kerületi Pártbizottság és pártszervezetek irányitó tevékenysége a legtöbb helyen megfelelően érvényesültta határozatok értelmében telje­sítették a feladatokat. A párt politikájának tudatosítása, szélesebb körben való megvalósítása, ezen keresztül a párt és a tömeg kapcsola­tok további erősödése jelentősen előbbre jutott. Előbbre jutottunk "• fontos politikai éd'ideológiai kérdések magyarázásával, megértetésé­­v vei és tisztizásával. Ezt a szeptemberi taggyűlésektől kezdődően a választási munka minden fázisában érezni lehetett. Számos uj tehetséges, a pártszervezetek munkálkodását, az állami szer­vezetek munkálkodását segíteni akaró és tudó ember jött fel. Tehát szélesedett nemcsak a pártszervezetek, hanem a társadalmi és állami szervezetek aktíva hálózata és ha mi ezekkel rendszeresen fogunk fog­lalkozni, a további időben egy sor feladatot eredményesen tudunk vég­rehajtani, mert ezek segitani fognak. Erősödtek a tömegszervezetek. Szélesedett a bázisa a Népfrontnak, a Nőtanácsnak, a Honvédelmi Sportszövetségnek. Helyi vonatkozásban he­lyes kezdeményezések voltak tapasztalhatók néhány helyen a KISZ szer­vezetektől. A korábbi hónapok tétlenségéből jelentős lépést tettek előre a szervezetek. Ezt vegyék figyelembe a pártszervezetek és segít­sék elő, hof^y ezek még mélyebbek legyenek. Hibák: Néhány helyen volt egy kis k''sés. Néhány helyen a titkári , értekezlet után rögtön nem indult meg a választási munkák előkészité - sével kapcsolatos tevékenység a kellő élénkséggel. Ilyen volt a kez­deti időben a MOM-nál, egyes körzeti pártszervezeteknél, de másutt is, amit később ezek a pártszervezetek behoztak, bizonyos mértékig azonban erőltetett módon. Történtek hibák az emberek kiválogatásában, kifogá­solható emberek kerültek javaslatba. Mi magunk is, a körzetek és a Tanács is melléfogtunk, amikor egy-két esetben nem kellő alapossággal néztük meg az embereket. Más jellegű szervezetlenségek. A 61-es körzeti jelölő gyűlés ismételt megszervezése volt szükséges. Néhány választó körzetben gyengébbvolt a mozgositás, mint ahogy az szükséges lett volna. Tapasztalni lehetett olyan dolgokat is, hogy egyik-másik helyen ellenakciók nyilvánultak meg. Történték hibák a politikai munka tartalmiban is. Nem tudtuk meg­felelően előre vinni az egyéni agitációt. A politikai munka előbbre­­törését a csoportos agitáció előre vitelével tudtuk elérni. Nem ismer­tük eléggé az egyes területek hangulatát, az emberek véleményét és előfordult az is, hogy meglepetéssel értesültünk egy-két diogról, amik felénk jelezték a hibákat. Nem voltunk felkészülve a más irányból jövő akciókra. Volt egy-két lelépő tanácstag aki nemcsak maga melle szer­vezett, hanem nagyon gyakran még ellenünk is. Volt egy két taácsi ösz­­szekötunk, akiknek bár az lett volna a feladatuk, hogy az általuk is­mert területről a legmegfelelőbb embereket hozzák fél, ők maguk akartak előtérbe kerülni. Lényegében azt mutatják ezek a jelenségek, hogy az elért fejlődés ellenére sem tudunk még minden dolgoggal megfelelőa­­alapossággal foglalkozni. L— —— |

Next

/
Oldalképek
Tartalom