Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Titkári értekezletek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.17.a/6)
1958-10-23
r <mmtHKKm n Feladatok: Végétért a választási munka előkészítő szakasza, illetve a jelölőgfKiíések lebonyolítása. Ezzel kapcsolatban az emberek kiválogatása, a politikai munka előkészítése. A pártvezetőségek tűzzék napirendre és mindenütt mérjék .fel az eddigi munka $ tapasztalatait, Reálisan értékeljék a pozitív jelenségeket, de ugyanakkor igényesek legyenek a munka során felmerült hibák felismerésére és a következőkben a kijavítására vonatkozóan. A most következő munka során előtérbe kerüla folyamatos választási agitáció, a választási és szavazatszedő bizottságok gondos felkészítése - ebbe beletartozik az i's, hogy megfelelő emberekből való kialakítása és a választások hetének és napjának konkrét előkészítése. Nagyon fontos és javasoljuk, hogy a Pártbizottságtól kezdve az alapszervezetekig, tömegszervezetekig az eddig elért munka eredményei sehol ne keltsenek megelégedettseget. Ösztökéljenek a határozatok végrehajtásával kapcsolatos kötelesség érzeteink a még megmutatkozó hibák és a jelenleg meg fennálló lemaradások kiküszöbölésére. El kell érni, hogy minden területre kiterjedjen és hatásossá váljon az eredményes választások érdekében folytatott egyéni agitáció. Ahol még nem jött lére ott kialakuljon, ahol meg van, ott megerősödjön és folyamatossá váljon az emberek egymásközötti beszélgetése. Hogyan follyanak ezek a beszélgetések? Meg kell valósítani, amit a mostaniszakaszban nemt tudtunk elérni mindenütt, hogy feltétlenül a kommunisták kezdeményezzék és ösztönözzék az égyeni agitációt. 'J’ehát tőlünk induljon el* Olyanok sokan lesznek, akik velünk együtt folytatják, de nélkülünk nem fogják elkezdeni. H»lső és legfontosabb feltétel a mi kerületünkben, hogy főleg a pártönkivüliek minél szélesebb körben beszéljenek a választásokról és az azzal kapcsolatos konkrét tennivalókról. Nem erőszakosan, és nem türelmetlenül. A kommunistákon kivül a pártorikivüliek mindszélestbb rétege beszéljen arról, hogy hova jutott el a népi demokrácia. Mit hozott a 13 év. Mit hozott az elmúlt két esztendő? Fontos a néppel való őszinte beszélgetés. A nehézségeket ne rejtsük el a továbbiakban sem. Nyíltan beszélgessünk a problémákról, de amaellett következetesen, a jövőbe vetett hittel ösztökéljük az embereket arra, hogy érdemes ma dolgozni, mert holnap annak megszületik a gyümölcse. A hároméves terv. Ezen belül ami kerületünk terve. Lassan abba a helyzetbe leszünk. .--V hogy a kerületi Tanács és a Népfront is megtudja mutatni, hogy a mi kerületünkben milyen perspektívák vannak* A hároméves terv legfontosabb kérdésein belül ragadjuk ki ezeket a dolgokat. Nincs okunk arra hogy elbújjunk, ne a leghatározottabban, a legőszintébben beszéljünk, de ugyanakkor úgy, hogy az emberekben hitet keltsen. A munkásosztály helyzetével kapcsolatos párthatározatban a párt nemcsak a jelenlegi helyset reális értékelésével állt ki a tömegek elé, hanem azt is megmondja, hogy mik a ni célkitűzéseink annak as érdekében* A ni munkásosztályunk nagyobb politikai öntudattal, kedvezőbb életfeltételek stb között éljen .a további időkben. Ezek olyan mondanivalót adnak minden ember kezébe, amik birtokában nem kell sségyelmünk magunkat, ha valakivel beszélgetünk* Népi demokráciánkhoz közel álló emberek részére beszélhetünk a közelgő november 7 jelentőségéről, november 20-ról, a KMP á-0 éves évfordulójáról* A szocialista forradalom évfordulója mlndom ember eszébe juttathatja azt, hogy a szocialista forradalom nélkül hol állhatnánk* A KMP megalakulásával kapcsolatos évforduló minden ember eszébe juttathatja, hogy a jelenlegi eredmények érdekében mit tettek a kommunisták* A most következő taggyűlések beszámolóiban, szakszervezeti taggyűléseken kapjanak helyet esek a dolgok* Milyen módszereket használjunk fel hozzá? A csoportos beszélgetésok lehetőségeit továbbra is használjuk ki* A pártcsoport értekezlotokro, taggyűlésekre hívjanak pártonkivülieket is. Ezt néhány pártszervezet példájából szerezték, ahol eredményezőn alkalmazták. A most sorra kerülő munkásgyülésekre, kerületi választási gyűlésekre mozgósítsák azokat, akik ilyen vonatkozásban eddig keveset tudtak a dolgokról, vagy L távol maradtak, munkaértekezletek, szakszervezeti taggyűlések, tömeg- A szervezeti rendezvények alkalmából* —-------—--------------—— ~— .......z— .... ~ iiüiSleJi