Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1975-10-02

Gyáregységünknél az "egyenlő munkáért egyenlő bér" elve ér­vényesült, ugyanis azonos bért kapnak női dolgozóink az azo­nos munkát végző férfi dolgozókkal, Továbbiakban foglalkozni szeretnénk a gyáregységünkben dol­gozó nők vezetésben való részvételével; A 16 osztályvezetőből 11 fő női dolgozó, 29 üzemvezető közül 6 fő a női dolgozó,. Ez az arány üzemvezetői szinten már nem mondható különösen jónak, de arra törekszünk, hogy a nyugdí­jazások során eltávozott részlegvezetőket jól képzett, szak- ^ mailag megfelelő, vezetésre alkalmas női dolgozókkal pótoljuk. E törekvésünket mutatja a Gyáregység káderfejlesztési terve is. Példaként kívánjuk megemlíteni,, hogy két bőrdíszmű üzemünkben helyettesi munkakörben dolgozó nők i'övid időn belül az üzem vezetését veszik át, de ettől függetlenül több üzemben már he­lyettesként dolgoznak női dolgozók, akik perspektívában üzem­vezetői beosztásba fognak kerülni* Szakmunkásgárdánk erősítésére és fizikai állományunk folyama­tos növelésére közöl Jo—es létszámú tanműhellyel rendelkezünk, mely létszámból közel 9o % fiatal leány, akik tanulmányi ide­­jük letöltése után gyáregységünk dolgozói maradnak. Betanított munkásaink közül több dolgozónk részére szálánál tan­folyamot indítottunk, melynek alapján biztosítottuk, hogy szak­képesítést nyerjenek az adott szakmában. Pl, Pásztón bordiszmü szakmában szereztek szalonunkba bizonyitványt, Szentlórincen 23 háztartásbeli nődolgozót tanítottunk be labdavarrasba, gödi üzemünkben 68 főt tanítottunk meg ugyanerre a munkára. Buda­pesti üzemeink közül lo betanított női dolgozo tett szakmunkás vizsgát, akik közül a szakmai gyakorlatot figyelembe veve 1 főt technikusi munkakörbe helyeztünk és továbbtanulásra javasoltunk. St.sz,; 858 __________________________________________So_________ ___________ . r n- 6 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom