Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1975-10-02

f“ —] ~ 7 -Müanyagipari vonalon is a szakmai tanfolyamokon közöl lo-12. női dolgozót iskoláztunk be. Az említett dolgozók bórbesoro­­lása emelkedik iskolai végzettségük arányában. Gyáregységünk dolgozói közül állami és politikai oktatásban /egyetem, középiskola/ közel 13o női dolgozónk vesz reszt, szemináriumokon /párt, szakszervezet, KISZ/ közel 3oo a női dolgozók száma, Az elmondottakon kivül gyáregységünk politikai és gazdasági r-s vezetőségének tevékenysége arra . irányul, hogy a létszám-ara­nyoknak megfelelően minél több nőt vonjunk be a társadalmi tevékenységbe* Pártszervezetünknél /decentralizált/ választott vezetőségi tagok száma 21 fő„ Ebből 9 fő nő. A pártcaoportbizalmiak 5o %-a nő. Jó az arány a szakszervezeti területen is, ahol az aktívák 9o %-a női dolgozó, A Szakszervezeti Bizottság tagjai közül 11 főből 7-en nők, A KISZ vezetőségek tagjai közül 16 nő* Tisztelt Végrehajtó Bizottság! A vállalat intézkedési tervének végrehajtását figyelemmel lci­­sérjük és újabb feladatokkal évente kiegészítjük. Fentiekben rögzítettük végzett munkánkat, ezúton is megköszön­jük a kerületi Pártbizottság segítségét, iránymutatását, me­lyet eddigiekben messzemenően tapasztaltunk. Kérjük, a jövőben is ellenőrizzék és segitsék munkánkat* Kérjük az Elvtársakat, hogy jelentésünket elfogadni szíves­kedjenek. Előterjesztő: Kamarás Andor és Garami László Látta: Kázsmár* István St,sz.,: 863 I I l---------------------------------------------- »

Next

/
Oldalképek
Tartalom