Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1970-05-28

- 4 -létszámukat 2.9 %-kal, nyereségüket 7.2 %-kal, részesedési alap­jukat pedig 17.5 %-kal növelték. Termelési visszaesés csak az Utépitő Trösztnél következett be /- 2.6 %/, mely a rendkívüli kőanyag és szállitóeszköz hiánnyal, valamint a téli időjárással indokolható. A létszámemelkedés mértéke mindenütt alacsonyabb volt, mint a volumen növekedése, igy a termelékenység 1969-ben tovább növe­kedett, s lényegesen meghaladta a budapesti átlagot. Vállala­taink létszámgazdálkodásának 1969-ben is kellemetlen kiserője­­^ lensége volt a nagyfokú munkaerő mozgás, mely az összss létszám­hoz viszonyítva a belépési forgalomnál 53.3 kilépési forga­lomnál 43.9 %-os volt. Ha azonban az előző évi állapotot vesz­­szük figyelembe, kerületi szinten a fluktuáció mérséklődését ta­pasztalhatjuk, mely mutatja a vállalatok intenzivebb bérfejlesz­tésének és a munkahelyi légkör javulásának hatását. A termelő tevékenység mutatója a vállalati nyereség jelentős mértékben emelkedett, s ennek megfelelően nőttek a vállalati alapok is. A részesedési alap felosztása lényegesen differen­ciáltabb volt az előző évinél. Sokkal bátrabban éltek az évközi bérfejlesztés lehetőségével, mennek mértéke mintegy 2-2,5-szeres 1968—hoz képest. A bérfejlesztes üteme es mérteke jól igazodott az nyereségesség változásához, bár néhány helyen megelőzte a termelékenység növekedési ütemét. A részesedés felosztásának uj rendszerét a dolgozók megnyugvás­sal fogadták, bár néhány helyen volt olyan várakozás, félreér­telmezés, hogy a kategóriák eltörlése a csoportok közötti jöve­delem aráhyokat is meg fogja változtáni. A felosztás uj rendjét a vállalati kollátiv szerződésekbe foglalták, melynek módosítá­sa a vonatkozó határozat értelmében és szellemében minden válla­latnál időben megtörtént. A módosítást mindenütt széleskörű elő­készítés előzte meg, melyben résztvettek a szakbizottságok, a szakszervezeti és KISZ szervek is. A dolgozók részrevételeit figyelembe vették a végleges módosításban. A pártszervezetek részéről tudatos törekvés nyilvánult meg annak a helyes elvnek az érvényesítésére, hogy a kategóriák eltörlése ne jelentse az r n 1---—

Next

/
Oldalképek
Tartalom