Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1970-05-28
- 5-egyenlősdi visszaállítását. Az 1969. évi kiváló eredményekhez nagymértékben hozzájárult a szocialista munkaversenymozgalom. Pl. a 25-szörös éliizem cimmel kitüntetett Mom-ban - ahol kerületünkben a legrégebbi hagyományai vannak a szocialista munkaversenynek - 1969- -ben a "Szocialista Vállalat" cimért versenyeztek a brigádok, s e megtisztelő cim elnyerése mellett a vállalat az idén kilencedszer kapta meg az MT-SZOT A vörös vándorzászlaját. A KÉV dolgozói a METRÓ I. szakasz határidő előtti és minőségi elvégzésére tették felajánlásaikat. Pinkájuk sikerét a METRÓ I. szakaszának április 4-i beindulása, valamint a "Kiváló Vállalat" kitüntetés példázza. Elismerésre méltó a Rozmaring TSz-ben kibontakozó szocialista munkaverseny, ahol a jubileumi évfordulók jegyében 3o uj szocialista brigák szerveződött s a TSz 1969. évi munkája alapján elnyerte a "Kiváló Termelőszövetkezet" megtisztéLő cimet. Hasonlóképpen elmondható minden üzemi pártszervezetünkről, hogy érdemben és megfelelő hatékonysággal foglalkoznak a jubileumi munkaversenynyel. ^ Az 197o. évi gazdasági tervre épülő kongresszusi munkaverseny 0 előkészületei megfelelő ütemben folynak. A célkitűzések ismertetésére műszaki konferenciákon, termelési tanácskozásokon, brigádértekezleteken kerül sor. A vállalati célkitűzések meghatározásában a gazdasági, párt, szakszervezeti és KISZ szervek között a munkamegosztás és együttműködés jónak értékelhető, Tapasztalataink szerint a vállalások megtételében a szocialista brigádok ismét kezdeményezően az élen járnak. A szocialista munkaversenymozgalom további kiszélesítését mutatja az a tény, hogy a tavalyinál nagyobb számban indulnak nagyobb kollektívák /pl. osztály, főépitésvezetőség, ágazat/ a szocialista cim elnyeréséért. A vállalások tartalmát alapvetően a KB 1969 novemberi határozata, valamint a kerületi határozatok, szabják meg. A KB értékeléséről és határozatáról a vállalatok dolgozóit különböző csatornákon tájékoztattuk, a párttitkár elvtársakat megfelelő időben és formában felkészítettük. r n I-----------