Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1969-03-27

r n- 12 -A kieső időalap pótlásában az intenzitás növelést 13 %-kal, az elkerülhótő veszteségidő csökkentését pedig 22 %-kal vették figye­lembe. A Tröszt.3 vállalata 1968. VII.1-től tért át a rövidí­tett munkaidőre. Ezek közül egy teljesítette maradéktalanul a pótlási követelményeket, két másik csak részben tudta pótolni a kieső időt. Az intenzitás növelést egészen minimális mértékben Írták elő. A KÉV 1969. IV.1-vel tér át a rövidített munkaidőre. Az előkészí­tés megtörtént* azt mind a szakszervezet, mind a felügyeleti szerv jóváhagyta. Általában 44 órás munkahét kerül bevezetésre, kéthe­tenkénti szabadszombattal, de kidolgozták a fontosabb földalatti munkaheyeken a folyamatos munkarend követelményeit is. A Kézműipari Vállalat 2 részlege tért át az uj mua^rync'ye - sikere­sen. Egyik helyen sem írták elő az intenzitás növelését. A Műfém KTSZ-nél 1969. január 1-vel vezették be, 23 %-os inten­zitás növelés figyelembe véve. Ugyancsak ez év elején tért át az Autójavító KTSZ is, es semmi­féle fennakadás nem volt. Nem okozott problémát a Mérőműszer KTSZ munkaidocsökitentese sem, ahol 1968. augusztusában vezették be a csökkentett munkaidőt. A Posta területén — érthető módón időben igen,differenciál­tán történik a bevezetés és 1972-ig fejeződik be. A " StylbuGCB " KTSZ csak ezután tér át a csökkentett munka­időre . II. Nyereségérdekeltség A vállalatok és szövetkezetek nyereségét és ennék felosztását az 5-6. sz. táblázat tartalmazza. / Egyébként ennél a fejezet­nél állt legkevésbbé rendelkezésünkre végleges adat./ A táblázatból kitűnik, hogy a kerület vállalatai az 1967. évi mintegy I.060 millió forint nyereségtömeggel szemben l,41o millió forint nyereséget értek el. 1 Az 1968. január 1-től alkalmazott uj jóvedelemolvonási rendszer | szerint az állami vállalatoktól eltérően a szövetkezetek a nyere- I ség 7 %-át az OKISZ fenntartására adómentesen fizetik be, tehát l_____öh.---_J L____________._____.__________________________________. , __

Next

/
Oldalképek
Tartalom