Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.17.a/4)
1958-04-30
r mmmm- 6 - 44I I A KFKI pártszervezetnek elég revizionista góccal kellett megbirkóznia. Ennek a felszámolásához a KFKI pártszervezet úgy tudott eljutni, hogy a pártvezetőség tagjai és az aktivisták szakmai kérdésekből, politikai megnyilvánulásokból, Busjsns emberekkel való megnyilvánulásokból össze tudták gyűjteni azt,'ami a Simonyi professzort és az őt körülvevő csoportot jellemezte. Fel tudták terjeszteni a Jánossy professzor et. fele, hogy móstmár járjunk a végére a dolgoknak. Ez egy eredményes munkálkodás volt. Ennek a munkának a során megszokták azt a pártmunkások, hogy az intézetben levő általános-politikai, szakmai, vagy egyéb hangulatot tanulmányozzák es azt egyes ecetben a taggyűlésen ismertessék, illetve feldolgozzák. Azért nem kivántak egy ilyen információs aktivát megválasztani, hogy ne szedjék ki a kezükből a fenti dolgokat és továbbra is ők tanulmányozzák^ jelenségeket. Ez inkább szélesiti a-munkát, mint hogy leszűkítették volna egy-pár információs elvtársra. A munkálkodásban a következőkben kell előre lépnünk. Ezeket az összegyűjtött dolgokat nemcsak egyszerűen a Budapesti PB. részére tudomásul kell hoznunk, hanem helyen való dolog lesz ezeket feldolgozni, kialakítani magunk között is az elképzeléseinket, hogy ezek a néaetek hogyan találhatók meg hivatalban, üzemben, intézményben. pl: sokkal kevesebbet lehet megtudni Földes elvtárstól, mint pld: Csató et.nőtől, sokkal többet tudunk meg Szabó et.nőtől, mint Bállá elvtársnőtűl. Tehát tudnunk kell, hogy mi van az egyes területeken, miért van elzárkózás, amit nem tudtunk eddig elérni. A pártszervezeteknél legyen információs felelős. Ha a lehetőségek megengedik nagyon jó iolnajh^áz illető vezetőségi tag legyen^ezzel a munkával megoizva. Jó volna elérni, hogy a párttagság egésze az információs munkát segitse. Ha tényleg a párttagság egeszet bele tudjuk vonni, hogy minden párttag az információs szerepét töltse be, vagyis informálja a megbizottat a helyzetnek megfelelően, sőt még a velünk haladó pártonlcivüliek is segítenék ezt a munkát, akkor érdeme szerint az információs munka megkapja azt a helyét, amit megérdemel. . Lombos et.: A jövőre vonatkozóan az volna a javallatom, hogy ezzel: a kérdéssel sokkal többet kellene foglalkozni. Régebben igen nagy gárda foglalkozott ezzel a munkával. Elsőrendű feladat, hogy a jelenlegi információs munka jelentőségéről, szerepéről beszélni, megértetni a joártszervezetelckel ennek jelentőségét az eddiginél is jobban. Ez azért fontos, mert október /1956/ előtt az információs munka nem volt olyan élő, mint ahogy kellett volna. Nem is nagyon informálódtak lentről. Én 8 - 9 éve dolgozóm a Tanácsnál, de engem még egy budapesti titkár sem kérdezett meg. A Tanács születéstől az elhalálozásig foglalkozik az emberekkel, közben felvetődne!; problémák és elmondják véleményüket. De bármilyen munkakörben a Tanácsnál rengetegen mondanak véleményt különböző dolgokról. pl: 1952-ben üdültem Párádon, ott elbeszélgettünk a parasztokkal. Egész meglepődtem, hogy mennyire panaszkodnak. Ha országos jelenség akkor a problémával foglalkozni kell. Ezért kell kiszélesíteni az információs hálózatot. Ha a Budapest összes kerületeiben jelentkezik egy azonos probléma, akkor a Budapesti PB-nak fel kell figyelnie, és megvizsgálni a helyzetet. Ebbe a munkába be kell állitani a társadalmi munkatársakat is. Kétféle információs jelentést kértek ezelőtt. Kampány és állandó jellegűt. pl: kiadta a Központi Vezetőség, hogy békekölcsön^egyzés lesz. Ezek a politikai irányelvek. Kiviszik az irányelveket és ennek tapaszr talatairól jelentést is kellett adni. Én láttam, hogy egy - két párt L szervezet titkára leült és leirta sajátmaga az általános tapasztalatokat! m----------------------_i