Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.17.a/4)

1958-04-30

r* mmqgmmrn n Tőlünk csak a pártszervezet részéről kértek információt. pl: itt volt a házak államosításának mentesítési kérdése.'Előtte sem kerdezte meg senki, hogy milyen a hangulat, velemeny, stb. Pedig az esetleges észrevételek, amik általánosak,eredményesek, hasznosak lehet­nek. A törvény-alkotásoknál is nagyon jól fel tudnánk használni. Vagy pl: a sorbanállásoknál lévő hangulatról is tudtunk volna adni infor­máció*. Tehát véleményem szerint ki kell bőviteni az információs hálóza­tot, hogy felsőbb szerveinket a valóságos helyzetnek megfelelően tudjuk informálni. Szegedi elvtárs: A Budapesti PB úgy látja, hogy a kerület információs munkája fejlődik és jó utón halad előre. Az ide került jelentes is igazolja ezt. Ez nem azt jelenti, hogy a tájékoztató munkát nem lehet­ne fejleszteni, előre vinni. A határozati javaslat úgy gondolom, hogy kielégítő útmutatást ad erre vonatkozóan. Legnagyobb hiba itt is és másutt is. Meglehetősen szűk rétegre támasz­kodunk - párthü emberekre és becsületes pártonkivüliekre. De olyan em­berektől, rétegektől, akik távol állnak tőlünk, Honnan'nehezen kapunk ' értesüléseket. Idáig eljutni a párt munkája során kell. A bizalom a pártunk politikája iránt kétségtelen nő, erősödik, de ha el­kurjant jók, hogy a loo.-Ft-osakat lebélyegzik, akkor enne£ kihatása van és sok mindent nem értenek tisztán. Helyes lenne a kerületi PB részéről, hogy közvetlenül is bevonná a pár­­tonkivüli dolgozókat, akik közel állnak hozzánké és meghallgatni vélemé­nyüket. A párt információt mélyebbről meriteni. A Budapesti PB és a KV nagyon igényli, hogy rendszeresen tájékozódjon az eseményekről. Ezért arra kell törekedni, hogy a tájékoztató munkahxehx kixitixx a Bp-i PB által feltett kérdések mellett nagyon szerves részé legyen a kerületi PB munkájának is, hogy a VB elé kerülő napirendek mel­lett, melyek azok a problémák, amelyeket közelebb kellene hozni es tájé­kozódni róla. Vannak olyan dolgok, amiről állandóan tájékozódni kell. Párttaggyülések tapasztalatairól, pártnapok tapasztalatairól naprol-napra a VB-t tájékoztatni kell, mert olyan fontos területei a pártmunkának, a pártéletnek, amelyek gondos elemzésétől nem állhatunk el. Több gondot kellene forditani a pártkörzetekre is ezen a területen. ők a lakosság széles tömegeivel érintkeznek, és ezéirt megfelelő információt tudnak adni. A jelentés javaslati részével egyetértek. Azonban egy pontjával, ami leszögezi, hogy az alapszervezeti^ titkároknak előadást" kell tartani az információs munkáról olvastam a saját nevemet is. A nevemtől el kellőse tekinteni, szerintem helyesebb ha Pajkos elvtárs tartsa meg. Végezetül® úgy látom, hogy a párt tájékoztató munka fejlődik. Nagyon egészséges, hogy társadalmi munkában segitenek Remete^et. nőnek. JWinel több elvtársat be kellene vonni, /nyugdijas, stb. különböző rétegekből/ Remete et.nő: ügy véltem, hojgy nem kell bevenni a jelentésbe, most röviden kiegészítem. Én nem is tudtam, hogy Pajkos elvtárs információs munkával fog­lalkozott régebben. Szegedi et. mondta, hogy vannak olyan dolgok, amiről állandóan tájékozódni kell a VB-nek. Úgy tudom, hogy nálunk ez meg is van. De Én nem tudok róla, és nem is hivnak meg. Én úgy látom, hogy azokon az üléseken /PB - VB. stb./ ahol az információs munkával kapcsolatban fog­lalkoznak, kiértékelnek taggyűléseket, stb. részt kellane vennem. Az természetes, hogy a titkárnak és a helyettesének kell jobban tájékozód­ni, de nekem, mint információs felelősnek kell összegyüjtenem a tapasz­talatokat. ' .i/» ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Oldalképek
Tartalom