Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.16.a/4)
1965-01-27
- 9 ~ .ú ^ jgIgíibor.i36.1. egye béroek. az o. kérdés erdokel , hogy a vereenvbon lévők rsaáraa'val ^aranyban csökkent az összegszerű jutalmazás. Ez nem lehet-e fékezője a versenynek? A BJi.G. arra törekszik, ho,;y két éven belül megteremti a teltételt az egyéni eredmény értékeléséhez is. Azt hiszem, ez a célkitűzés helyes. A Ü.H.Gr. xeládákul tűzi ki az üzemi kollektíva és munka ver se ny— mozgalom elé a tervek hónapról-hónapra történő ütemes teljesítését. il0k'y ezen keresztül szervezési tartalékainak egy részét a termelésben realizálhassak. Ez a meg!ogalmazas a BíIG. jelenlegi helyzetében is egyik legnagyobb feladat. A realitását illetően ilyen megfogaliiia; asban. nem tudom helyes—e• Lehetnek olyan területek, ahol ez A BÍIG. fontos feladata kell, hogy legyen a jövőben, hogy a brigádok- , Kai: az el őrt eredményét az üzem egészére minél nagyobb'hatókörben tudja kifele felhasználni, a válászadas alapján úgy latom, hogy az elvtársak helyes irányban haladnak. Eóhány^tapasztalatot érdemes volna elmondani az egész ipari üzenek tanácskozásain. A könnyűipari üzemekben a szocialista g~\ br i g admo zg a 1 om a 62—es övben virágzott a le g eredménye sebben, kost visszaesés capaszualhabo• Ennek több oka van. A brigádok egyrészo folyton átszervződött. Pontos feladatnak tartjuk, hogy összehozzuk a urigaaokat. Ahol nelkülozhi tudnál; embereket, onnan átirúny ita— ak. 37 szoc. birágdja van a Goldbergornok. r'-°\'!-l\ olyu.axs:^ A B.it.G.—bán a szocialista brigádi >.ostalomban elég szeg eredményeket értek el. Nagyon helyesnek tartom, hogy azzal*"fog- J.alnóznak, hogy hogyan tovább. Az is helyes, hogy hogyan tovább, amikor egy jó _ szocialista brigádból egyes dolgozókat".átszerveznek a gyengébb brigádba. Az _is helyes, hogy erősebb brigádbaji gyengébb dolgozókat atvisznek. hyiiván az a cél, hogy legyen szocialista műhely, üzem és a további cél, hogy legyen szocialista vállalat. Erre_ bizonyos intézkedéseket kell-fenni. Nyilván a szoc, brigád az a motor, ami a célkitűzést tovább vigye. Jövőre vonatkozóan ez vol— r- na a kelyec irány és ezen a vonalon nagy lendülettel tudnánk előre menni. Ma már az embereket decentralizálni tudjuk, akikor az egyéni teljesítményt is ki tudjuk mutatni. Nagyon helyes, hogy ko lektivan moziba, színházba mennek, de az is helves volna, ha/az irodalom, vagy műszaki vonalon a brigád különböző vonalon egyénileg olvasnának, képeznék mmgukut és "brigádérte— kezleten kiértékelnék. 1‘rn-ncs elvtársi A szocialista rsimikaverseny kérdései érdekes megjele— k nesx :lor..,aban jelentkehtnek egy-egy azdasági kérdésen belül problémáidat. Nyilvánvaló az a tény, hogy gazdasági vezetőnek úgynevezett jutalmazási keret áll endelkezésére, amelyet a legjobb dolgozó jutalmaz.'sára fordítanak. Az utóbbi időben találkoztunk több olyan kísérlettel, amely igyekszik szoros kapcsolatba hozni a.jutalmazás értékelésével és a ••inak alapján létrejött tevékenységgel • k l mmggggmmmmmn -....... _________________________________________________________ | » í V *i [ * *.? \ i