Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1979-05-08

> -t> 1 ■ 1I - 18 -saját feladatait. Mi hogy látjuk 9 éve mit sikerült a mi KISZ szervezetünknek elérnie: 1974. áprilisában a KISZ KB egy mozgalmi éves rendszert vezetett be. 5 év telt el azóta. Azt hiszem nyugodtan jelenthetem ki ez a munka-i rend meghonosodott a KISZ-ben. Ez a módszer ma már nem olyan vitatott, mint az 1975-ös választások időszakában volt. Nagy hozzáértéssel kiveszik a fiatalok ebben a rendszerben is a munkájukat. Fontos és jó tapasztalat: jó az együttműködés a kerületi KISZ és pártszervezetek között. A beszámoló taggyűléseinken és a tervezés időszakában egyre többször találkozunk egy év alatt teljesíthető , feladatokkal. A pártszervezetek cselekvési programjaihoz kapcsolódunk, r Ma már a pártépitési terveket is egyezteti a pártszervezet a KISZ r' szervezettel, ügy érezzük a tavaji évtől kezdődően javult az együttes munka és éves rövid távú tervek megvalósításában. Saját gyengeségeink:- tagfelvételi munka hiányosságai- szakmunkástanulók hovatartozása- bejárók, munkásszálláson lakók szervezettsége. Gyenge a KISZ-nek az agitációs és információs munkája oka, hogy még az eredményes, sikeres programokra sem tudjuk bevonni a KISZ-en kivüli fiatalokat. Az úttörő és ifjúsági ház felépétése nagymértékben könnyítené a helyzetünket. Rossz a szervezeti fegyelem sokszor előfordul, hogy a 110 reszortos helyett 60 emberrel foglalkozunk. Szervezeti életünk területén a szervezettség javítását határoztuk el. Minden KISZ szervezetnek el kell készítenie a KISZ épitési terveket az a meggyőződésünk, hogy van arra lehetőség, hogy ezen a területen kedvező változást érhessünk el. Elkészült a politikai képzési, intézkedési tervünk, minden KISZ szervezetünk megkapta. Az Írásos anyag előkészítésében részt vettünk, egyetértek vele, elfogadását javaslom. i 1974-ben minden pártszervezet számára kötelező volt elkésziteniaz ifjúságpolitikai határozattal kapcsolatos intézkedési tervet, helyes lenne, ha a pártszervezetek elővennék ezt az érvényben lévő fontos dokumentumot. Ez évben is Tatán szervezzük meg az éves felkészítő munkát- Végezetül a kerületi Pártbizottság segítségét kérem abban, hogy az illetékesek biztosítsák azt, hogv a reszortosok megjelenjenek 1 ^ I , , ------------------------------------- ' ~~ Iff ff - A

Next

/
Oldalképek
Tartalom