Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1979-05-08
1i '* - 19 -a KISZ Bizottság rendezvényein. Hoch et.: I Egyetértek azzal a meghatározással, hogy előbb mindenki a saját háza tájén söpörjön. Nálunk is van söpörni való. A KISZ pártirányitása kapcsán a pártvezetőség kemény birálatot kapott, túlságosan türelmetlenek vagyunk, bábáskodunk a KISZ-esek felett. Nálunk a szervezettséggel nincs probléma. Megítélésünk szerint túlságosan sok az a feladat /Írásos jelentés/ amit a KISZ szervezetek kapnak, érdemben alig lehet végrehajtani, r i r~ Másik amit felvetnék a különféle foglalkozású életkorú fiatalok között mas-más politikát kell folytatni, ettől még lehet egységes ifjúsági szervezetünk. Az évenkénti választást nem tartom jónak, egy év alatt eredményt elérni nem lehet. Az egyéni vállalás évenkénti tagság megusitást én úgy Ítélem meg, hogy ebből nehezen tud kollektív munka kialakulni. A korábbi Pártbizottsági ülésen is felszólaltam már akkor alkalmatlannak tartottam az évenkénti választást, tagság megújítást. Ha a pártban ezt a módszert követnénk azt hiszem kellemetlen helyzetbe kerülnénk. Mi a KISZ titkárt nem minden négyszög ülésre hívjuk meg. A személyi kérdéseket tárgyaló, KISZ-szel kapcsolatos problémákat tárgyaló napirendhez nem hívjuk meg a KISZ titkárt. Hámori et.: Köszönöm a meghívást a Pártbizottsági ülésre. A PB. ülés előterjesztését a szóbeli kiegészítést, az eddigi vitát is jó érzéssel hallgattam, tanulmányoztam. Azt gondolom nem panaszkodhatunk, tavaj májusban a Politikai Bizottság, ősszel a Budapesti Párt- végrehajtó Bizottság most a kerületi Pártbizottságok tűzik napirendjükre az ifjúsággal való foglalkozást, amely tovább folytatódik a szervezetek szintjén. Ez az üléssorozat bizonyítja, hogy a mi pártunk figyelme nem csökkenhet a ifjúság felé, rendszeresen napirendre tűzi azt. A Budapesti Pártbizottságon elhangzott főbb tapasztalatok: Az ifjúsági szövetség megítélése: az ifjúsági szövetség munkája nem csökkent nem romlott, alkalmazkodik napjaink követelményeihez. Ma ugynolyan figyelemre méltó teljesítményt I 2-0 I l ; ------------------------------------ .--------------------- ——• j . .. „5*