Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1979 (HU BFL XXXV.16.a/3)
1979-11-07
í A hatásköri listák rendszeresenfelülvizsgálata megtörténik, azokat szükség szerint módosítják. A módosítások alapvető oka a hatáskörök decentralizálása. / PB-ok, PV-elc esetében/ A módosítások összességében a hatáskörbe tartozók számát nem csökkentette, van ahol növelte. A növekedést objektív és szubjektív tényezők is befolyásolják. A hatáskörök kialakításánál alapvetően az a törekvés tapasztalható, hogy egyegy pártszervezet hatáskörében csak annyi funkoió szerepeljen, melynek körültekintően, felelősségteljesen, formalizmus nélkül eleget tudnak tenni. A hatáskörben végrehajtott decentralizálás segítette a kádermunka demokratizmusának erősödését. k./ A káderpolitikai elvek gyakorlati érvényesülése a káderjéé ^ei^l!yze¥intmS(^ban A KB és a Kormány határozatának megjelenése után a vállalatok, intézetek, szövetkezetek felügyeleti szervei utasításaikban szabályozták a káder és személyzeti munka továbbfejlesztésének kérdéseit. Ezt követően m a pé.rt vezető testületek egyetértésével - a gazdasági vezetés minden területen meghatározta a saját tennivalóit, módszertani útmutatókat adtak ki. Az útmutatók eltérnek egymástól, de célját tekintve azonosak. Valamennyi elő kívánta segíteni a káder és személyzeti munka egységes értelmezését és végrehajtását. A módszeres segítségnyújtás és a követelmények fokozása eredményeket biztosított a hármas követelményrendszer megértetésében és alkalmazásában. A követelményrendszer alkalmazásában a fokozatos fejlődés jelei tapasztalhatók. A fejlődés ellenére a követelmények teljesítésének megítélésében a leggyengébb pont a politikai alkalmasság elbírálása. Gyakori még az egyoldalúság, főleg a szakmai értékelés a meghatározott. Ez a gyengeség abból adódik, hogy a politikai alkalmasságot formális ismertetőjelek alapján értékelik. Még most is előfordul, a politikai alkalmasságot i a politikai végzettséggel, vagy az oktatásban való részvétellel 1 azonosítják. A másik két követelmény értékelése valamivel reálisabb, konkrétabb, kézzelfoghatóbb. Megállapítható, hogy a követelmények a helyi körülményeknek megfelelően differenciáltan alkalmazásra kerülnek, de még gyakori, hogy engedményeket adnak egyik vagy másik követelmény rovására. A megtett politikai és gazdasági intézkedések összességében elősegítették a minősítések színvonalának emelését, tervszerű megvalósítását. Lényeges fegyelem javulás következett bo a minősítési tervek készítésében és annak betartásában. A sok, irányú felkészítéssel összhangban a minősítések igényesebbé váltak a vezetőkkel szemben a politikai munka gyakorlatának megítélésében is. Javuló tendenoiát mutat az a gyakorlat is, hogy a minősítők értékelik és számonkérik, hogy saját területén hogyan szerez érvényt a párthatározatok helyi végrehajtásának, illetve mit tesz érte. IÖ 1 " *9 § n |<II)PII mi.mnitiír- 6 -