Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.16.a/3)

1972-05-26

* ■■■• * ■ szervezetek figyelmét.Fokozottabb előrelátás, felelősség és céltudatos­­* ság jellemezte a politikai és gazdasági tevékenységet. Előnyösen hatott, hogy legtöbb vállalatnál többvariációs t.rvkoncepc terült kialakításra, mely viszonylag rugalmasan volt k pes egyes v V latoknál időközben bekövetkezett változásokhoz alkalmazkodni. Erre az 1972. évi indításnál fokozottabban szükség is volt. mivel a n pgaz as gi beruházáspolitika visszavonulási jelleg, miatt *®“ deti koncepciéit jelentős mértékben mddositani kellett Vállalat. Beton és Vasbeton Ipari Müvek, Budapesti Jármű. stb./. Ez el­sősorban a beruházási javakat előállító vállalatoknál jelentkezett. í Az 1972. évi indítás tehát igen ellentmondásosan ment végbe. Jelentősen javult a vállalatok belső felkészülése, piackutatási munkája, a gaz - r kodási feltételek javulása, azonban több külső nehézséggel és bizonyta­r lalggnl kellett számolniok. Ez az ellentmondás rákényszeríti a válla­latokat az intenzivebb és hatékonyabb gazdálkodásra, ugyanakkor a ve­zetői magatartást az óvatosság nem egyszer a bizonytalanság ir ny a I tolja el. A fennálló körülmények minden vállalatnál nagy erővel hozzák * a Központi Bizottság munka- és üzemszervezésre vonatkozó határozatának intenzív végrehajtását. v Általános tapasztalatként szűrhető le, hogy a válla a on " velősével előnyös változás következett be vállalati oldalon ,‘ **”*"*• a piackutatás vonalán, azonban a felsőbb szerveknél a lazább koncepc^ . a vállalatok késői és hiányos informálása gátlóan hat a v ^ dálkodás hatékonyságának intenzív fejlődésére. b./ Termelési feltételek Az 1972. év megfelelő előkészítését jelzi az is, hogy a v a a fennálló problémák ellenére termelésük 6-10 *-os emelését tervezik. Ez a termelés emelkedés megfelel a korábbi évek ütemének és a gazdál­kodás tényezőinek javulásával a megfelelő színvonalú munka- es üzem­szervezéssel általában biztosítja a fejlesztés és az anyagi érdekelt-H ség növelésének tervezett Ütemét. Az előirányzott termelési értékek elérésére több vállalatnál van szűk­öd, gyors és hatékony gyártmányösszetétel változásra. Egyes vál ala­­* tok /BHG, VSZM/, igen nagy gondot fordítanak termelési struktúrájuk, gyártmányösszetételük modernizálására. | J---­i-10

Next

/
Oldalképek
Tartalom