Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)
1985-02-23
* .*> i csökkenését is jelzik. Az egyetemi pártszervezet, rámutatva a hallgatók között végzett pártmunka fejlesztésének fontosságára, nyomatékkai állitóttá előtérbe, hogy a KISZ tevékenységében nagyobb hangsúlyt kell kapnia a párt politikája melletti nyilt, elkötelezett kiállásnak, a színvonalas politikai agitációnak. A KISZ-en kivüli közösségi formák elötérbekerülésével az érdekképviseleti munka az önkormányzati elemek erősödésével,uj ellentmondások is kialakultak, értelmezési zavarok tapasztalhatók. A KISZ a párt egységes ifjúsági szervezete, politikai tömegszervezet ugyan, de nem az egyetlen szervezet. Viszonyát,politikai befolyását megőrizve kell alakítania a hallgatói képviselettel, kollégiumi önkormányzattal és más öntevékeny,szabadidős közösségi formákkal. Az ifjúságpolitika megvalósításának egyik záloga éppen az erős, szervezett ifjúsági mozgalom. Számunkra a határvonal nem a szervezeti kérdések, vagy a közösségi formák létezése, hanem a politikai szándékok mentén húzódik. Mindent, ami előbbre visz a szocialista rendszer építésében, ami fejleszti az egyetemen a diákság feldos beleszólását, saját ügyeinek, sorsának intézésébe, ami fejleszti a demokráciát, mindazt ami az emberi, szakmai mozgalmi, közösségi értékek kiteljesedését szolgálja,a± megfelelő politikai irányítás mellett támogatjuk. Ugyanakkor a párt politikájával szembeni nyomás ellen fellépünk. Ahhoz, hogy a pártszervezet ne engedje át a terepet másoknak a szocialista és nemzeti érdekei inket egyformán veszélyeztető szélsőséges politikai megnyilvánulásoknak, vagy egyszerűen csak a közömbösségnek, hogy növelni tudja befolyását az ifjúság a hallgatóság körében, ahhoz több megértésre, toleranciára, de nagyobb határozottságra is egyaránt szükség van. Türelmesebbnek, nyitottabbnak és olvasottabbnak kell lennünk az eszmecserékben, rendelkeznünk kell a higgadt, komoly és színvonalas párbeszéd képességével, meggyőző erővel. Ugyanakkor , következetesnek is kell lennünk saját magunkkal szemben, mindazzal kapcsolatban, ami a pártnak saját magával, szervezeti életével és a tagsággal szemben támasztott követelményeit illeti. A nagy tekintélyű, kommunista oktatók, általában a párttagság példamutatásában. Ha ezen a téren előbbre tudunk lépni, akkor ez érzékelhető eredményeket hozhat a KISZ munkában, a pártépitésben is. Nekünk U j * ------------------------------------------------------------------------_ . ■- 87 -