Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1985-02-23

nyilvánvalóvá és félreérthetetlenné kell tennünk, mindenek­előtt a hallgatók körében, hogy a pártszervezet, olyan elvá­rásokat támaszt önmagával,állami és társadalmi partnereivel, a KISZ-szel, valamint az oktatókkal és hallgatókkal szemben, amelyek megfelelnek a párt politikai programjának, szándékai­nak, az uj bonyolultabb követelményeknek. Az egyetemi pártértekezlet nem választott küldötteket a kerü­leti pártértekezletre. Jó magam megtisztelő meghivás alapján vehetek reszt vitában. Az Írásos beszámoló és Szatmári elvtárs is említette, hogy a Politikai Bizottság az elmúlt év nyarán a szegedi és debreceni Tudomány Egyetemnek, valamint négy főváro­si egyetemnek, köztük a BME-nek kísérleti jelleggel,kerületi jogkort adott. Hosszú időszakra visszatekintve a kerület és a műegyetem kontaktusai hagyományosan jók és rendkívül szorosak. A Kerületi Pártbizottságtól, mint felső pártszervünktől sok se­gítséget és megértést kaptunk, szeretnék ezért e helyen is kö­szönetét mondani. Felmerül a kérdés, hogy ebben az uj helyzetben, hogyan tovább. Nekünk a munkahelyünk ebben a kerületben van, sokan itt is laknak, néhányan persze szeretnének itt lakni. A kerület­ben élve mi ezt a szoros kapcsolatot továbbra is szeretnénk meg­őrizni és fejleszteni. Az eddigiekhez hasonlóan lehetőségeinkhez mérten,fejlesztési alapjainkkal és az egyetemen meglévő szellemi kapacitás hatékonyabb igénybevételével,továbbra is szeretnénk ki­venni részünket a kerület fejlesztéséből, gyarapításából. Fontos, hogy közvetlen kapcsolataink is a legkülönfélébb területeken, ide­értve a műszaki tudományos kutatási tevékenységet is, erősödjenek a kerület üzemeivel, intézményeivel. A kerület pártmunkájában a közéletben való résztvétel, számunk.tra egyáltalán nem függelmi kérdés, hanem természetes igény. Ennek szükséges és lehetséges , szinterei a Kerületi Pártbizottság munkabizottságai, a pártokta­tás a munkásőrség a társadalmi szervek tevékenysége. Mindezekben a tartalmas jelenlétet, a konkrét tennivalókban való érdemi közre­működést szeretnénk fenntartani és erősíteni./Taps/ I __________________ ! 1 1 — | 1 innmui, mrnfr * i- 88 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom