Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság XI. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.16.a/1)

1975-02-15

' 1 i az egy szocializmust építő társadalomban elvárható volna. A kerületi és budapesti pártértekezlet a XI. Kongresszus határozatai .ránt azt hiszem megfogalmazhatjuk, nagy várakozás van. Úgy érzem, hogy a jo politikai légkor kialakítása és megtartása azon is múlik, hogy ezeknek az elvárásoknak hogyan tudunk eleget tenni.. “• loth Béla /11A1 • if/ szakmunkás A kerületi Pártbizottság jelentését áttanulmányozva egyetértek azzal a megállapítással, hogy politikai és gazdasági tevékenységünket a X. i urtkongresszus határozatai és azok megvalósítását segítő Központi _ Bizottsági határozatok szabtak meg, alapozták meg. A IIAhh az elmúlt időszak alatt igen nehéz periódust zárt le és hogy ma én itt arról beszélhetek, hogy ennek a vállalatnak a helyzete stabi­lizálódott, elsősorban a Központi Bizottság 1972-es novemberi határoza­tának, valamint annak a segítségnek köszönhető, amit a kerületi Pártbi­zottság megkülönböztetett tevékenysége adott nekünk. Gazdasági vezetésünk ezzel a segítséggel jól tudott élni, ennek eredménye­képpen az 1973-as, 1974-cs célkitűzéseinket teljesíteni tudtuk, sőt a KGM termelési atomét és átlagot többszörösen meghaladó eredményeket éltünk el. A Központi Bizottság határozata után vállalatunknál profilren­­i dezés volt, amelynek eredményeképpen hosszú időre meghatározott terme­lési tevékenységünk van. Festőberendezéseink piacát a Szovjetunió biztosítja államközi szerző­dés keretében, sebességváltó gyártásunk a jármüprogram keretében biz­­( tositott, haj tómű gyártásunk pedig az országos szintet nem tudja kie­légíteni, tehát fejlesztésre szorul. A Központi Bizottsági határozat, a stabilizálás és a jó eredmények utáni mindenképpen zavaró az a tényező, hogy a KGM újabban is, mint 1967 óta • többször újabb szétszervezési tervekkel foglalkozik, amely központi gaz­dasági vezetésünk és a gyáregységeink összhangját zavarja. Politikailag, morálisan zülleszti a vállalat helyzetét és teljesen akadályozza azoknak a terveknek a megvalósítását, amelyet a gazdasági vezetésünk kitűzött maga elé. Mi kértük a kerületi Pártbizottságot és kérjük a most megválasztandó ‘ uj kerületi Pártbizottságot, hogy az előzőekhez hasonlóan segitsen e prob­lémák megoldásában. Hp —_j- 19 -

Next

/
Oldalképek
Tartalom