Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Aktíva értekezletek jegyzőkönyvei, 1978 (HU BFL XXXV.15.a/7)
1978-11-29
munkájukban, és szinte úgy fogalmazzák, hegy az alkotói gondolatszabadság megsértését látják abban, ha a vezetők a fenti elvek következetes me valósítását várják tőlük. Állítom, h gy ez a másik nagy gátja a megfelelő hatékonyság elérésének, és ez ellen az"üzemi keritésen"belül a legkeményebben fel kell vennünk, és felvettük a harcot. Következőkben szeretnék számotadni egy olyan tapasztal' tról, amely szövetkezetünknél a kísérleti- prototípus gyártásnál kialakult, a végrehajtást célfeladatként igyekszünk már több éve meghatározni komplexen a műszaki és fejlesztési munkában résztvevő fizikai dolgozók között, és ennek a közös"csportrnunkának" rendkívül sok és nagy előnyei vannak. Néhány gondolatot csak az előnyök közül: legfontosabb az a szemlél.t kialakítás, hogy ebben a műszaki értelmiség fizikai dolgozók közösen ténykedtek "miTM csináltuk közünk van hozzá" a későbbiek folyamán a gyártás időszakában is elejét veszi annak,,hogy az üzem részéről mintegy "fricskaként" rámutatogatnának a klb. esetleg vélt konstrukciós, vagy technológiai hiányosságokra. Ezzel az intézkedésünkkel ezzel a csoprtmunkával si. érült kial kitani egy olyan közös szedőletet, hogyha a később a gyártás időszakában mégis felmerülne műszaki probléma az gyorsan, egymástsegitve és nem egymásra mutogatva igyekeznek a fizikai dolgozók és mérnökök közösen megoldani. Ezen kísérleti gyártás időszakában nyert tapasztalatokat felhasználva léptünk tovább és alakítottuk ki szövetkezetünknél az u.n. "TEAM csoportokat" /melyben mérnökök, technikusok, a műhely fizikai dolgozói is benne vannak/ akik a kísérleti gyártás tapasztalatait felhasználva alakítják ki"mégha tárózó termékeinknél" a technológia, szerszámozási üzemszervezési feladatokat és állítják össze a szövetkezeti sajátosságnak megfelelő műszaki alapdokumentációt. Bérezés problémájáról néhány gondolatot: nyíltan meg kell mondanom ezen a téren van problémánk. Részben objektív, de lényegesen nagyobb a régi szubjektív kialakított véleményeknek ; helyrerakása. Szembe kellett nézni /és nap mint nap szembe kell néznünk/ azzal a ténnyel ami még sajnos napjainkban is meg-meg mutatkozik, hogy egyes alkalmazotti állományban lévő szövetkezeti tag a fizetést a jelenlétért várja, a prémiumot pedig mintegy dija tálányozva szer tné megkapni. r ~i- 3 -U — e--_J