Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság X. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.15.a/4)

1968-03-08

- 3 -intézkedés bekövetkeztétől számolva, mennyi időn belül élhet a szakszervezet kifogásolási jogával. Helyes példaszerűen utalni arra, hogy milyen esetekben sérti egy-egy intézkedés a szocialista erkölcsöt. Pl. ha a gazdasági vezető személyes ellentét miatt felmondja a dolgozó munkaviszo­nyát . Az átvizsgált 23 kollektív szerződés közül több ezzel.a kérdéssel nem foglalkozik. Itt is gyakori, hogy csak az MT-ben felsorolt jogokra utalnak, de ennek tartalmát és gyakorlatát nem határosak meg. Ez különösen azoknál a vállalatoknál hiányolható, ahol Szakszervezeti Tanács, vagy Bizottság, - és széleskörű szakszervezeti apparátus működik. A végrehajtás során a pártszervezeteknek ezen a területen segíte­ni szükséges a munkát, hogy a sok vonatkozásában, elemeiben uj gyakorlat az MT és a SZOT határozatainak megfelelően alakuljon ki. Azokon a terül eteken, ahol a jelenlegi kollektiv szerződésekből ez hiányzik, 1969-ben pótolni szükséges. 3/ A munkaviszony szabályozása a kollektiv szerződésekben sokoldalú, mégis a dolgozó nők védelmének lehetőségeit hiányosan rögzítik. Az MT a terhes nők, és a nők védelmét általánosan szabályozza. •••••' A legtöbb üzemi kollektiv szerződés a törvény szabályát idézi,. de. • nem sorolja fel, hogy a terhes nőket hol nem szabad foglalkoztat­­ni az adott üzemben. Ritka a konkrét, tiltó felsorolás, mint a ■w ZIM és a KGY kollektiv szerződésében. A túlnyomóan nőket foglalkoztató üzemek kitérnek erre, de hiányo­­san, - ahol a nők száma kisebb, ott meg sem említik, pl. BLV,BVG, Vasszer. * '• *•' ' ' 4-/ A fiatalkorúak védelme konkrétan ritkán találtató meg a szerződé- •:; sekben, bár mindenütt fel kellett volna sorolni, hogy 18 éven A • aluliakat hol nem szabad foglalkoztatni. /Az előkészítés egyik hibája volt, hogy ebbe nem vonták be gondosan a KISZ szervezetet, igy az ifjúság érdekvédelmét a kollektiv szesődések helyileg hiányosan tükrözik./ ■ r n

Next

/
Oldalképek
Tartalom