Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Agitációs és Propaganda Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.14.a/11)

1988-05-17

fa L\ A differenciált képességfejlesztőn, a megalapozottabb pályaorrientácin érdekében folyamatosan bővítjük a fakul­tációk további bevezetését, az idegen nyelvi tanulás lehe­tőségét. Javult iskolánk pályairányi tó tevékenysége , mely mér­hető az első helyre jelentkezettek felvételi arányának nö­vekedésében, illetve a tanulmányi eredmények és az iskola­típus választásának jobb összhangjában . A/ érdeklődés­ben is elmozdulás tapasztalható; a szakközépiskolák iránti igény csökken, nő a gimnáziumba és i parliánul niskolába jelent­kezők aránya. A beiskolázási érdek, a szülői igények és a gyerekek érdeklődése továbbra sincs összhangban. Ezért a szakközépiskolákkal való együttműködés - a Peda­gógus Pártbizottság támogató sáv al - kialakulóban van. Az irányítási körünkbe tartozó Ieőwny Klára Gimnázium ese­tében a korábbi beiskolázási problémákat együttes erőfeszí­téssel sikerült nagyobb részt megoldani, s az iskola rekonstruk­ciójának befejezésével a tar talmi munka javulhat. A kerületi Pártbizottság kezdeménye/ésével és segitségéve 1 tavaly megindult iskolánkban a számi tógépes program. Vala­mennyi általános iskola a számítógép kezelésében , a számitás­­technika alapelemeinek megismertetésében, szakkörök,tanfo­lyamok fakultáció keretében foglalkozott, színvonaluk eltérő. A számítógépek tanórai alkalmazása néhány iskolában - kiemelten matematika, fizika és technika tantárgyakban - gyakorlattá vált. Három iskolában tervezünk számitástechnikai tagozat indítását. Az eredmények mellett jobban kell ösztönöznünk a sokrétűbb és eredményesebb kihasználásra, tovább kell szélesíteni a tanórai alkalmazás körét is. Az egészséges életmódra nevelésnek és a környezetvéde1mi tevékenységnek nincs hagyománya kerületünkben. Az óvodai * nevelésben fontos szerepet játszik, de szervezeti folytatása nincs az iskolákban. Az 1987/1988. tanév elején ezt a fela­datot az intézményekre bíztuk. * —--------------------- —-----------------------------------------------------------------------------i -------------------------------------P 1 UJ i ' i ■ M J V.------- ' ^ 58 — —------------------------------------------------------------------------------------------------I

Next

/
Oldalképek
Tartalom