Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1985-01-03

HATÁROZATI JAVASLAT /tervezet/ A kerületi pártértekezlet állapítsa meg,, hogy az 198o óta eltelt időszakban a kerület életében bekövetkezett pozitív változások a XII.kongresszus határozatai végrehajtása ered­ményeként jöttek létre. Az elért fejlődés egy konfliktusok­kal teljes nemzetközi helyzetben, bonyolultabb gazdasági feltételek közepette következett be. Ezért is megkülönböztetett tiszteletet érdemelnek azok a kollektívák, amelyek jelentős sikereket értek el a társadalmi, népgazdasági és a városfejlesztési célok megvalósításában. Ferencváros XII.kongresszus óta elért eredményei, gyarapo­dása a kerület kommunistáinak, dolgozóinak, lakosainak mun­káján alapszik, ezért a pártértekezlet fejezze ki elismerését valamennyi közreműködőnek, a vezetésben jól dolgozó elvtársak­nak. Tisztelettel emlékezzen azon elvtársainkra, akik már nem lehet­nek közöttünk, legkiválóbbjaók példás élete és munkássága erősít­se a ma és a holnap aktivistáit. Üdvözölje a pártba újonnan felvetteket, és a nyugdíjas korszak­ba lépett elvtársainknak további aktiv közreműködésére számítva kívánjon eredményes, kiegyensúlyozott életet. Valamennyi pártonkivüli elvtársunk, dolgozzék bárhol, tömeg­szervezetekben, a lakóterületi közösségek aktivistájaként, társadalmi megbízatással, vagy hivatásában gyakorolt felelős­ségével elősegítette pártunk cselekvési programjának megvaló­sulását, aki sokat tett szocialista rendünk, országépitő cél­jaink eléréséért, hozzájárult a nemzeti egység megteremtéséhez, a fejlődéshez. Segítségük, közreműködésük elengedhetetlen volt eddig is, számítunk rájuk a jövőben is. j í Uz _J —— - - 1 - —▼ — w I

Next

/
Oldalképek
Tartalom