Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1985-01-03
í- 2 -A pártértekezlet bizza meg a küldötteket, hogy tolmácsolják a köszönetét és elismerést a párttag és pártonkivüli dolgozóknak, a lakosságnak. A kerületi pártbizottság javasolja a pártértekezletnek., hogy hasonlóan az 198o.évi döntésekhez, a kongresszusi irányelvekre épülő továbbfejlődési irányok megjelölése mellett, a tapasztalatok elemzéseire énitve erősitse néhány társadalmi jelentőségű feladat megvalósításának kerületi programját. A pártbizottság biztosítsa, hogy a XIII.kongresszust követően időben és megfelelő tartalommal, a tudatosságban és a tettekben nyilvánuljon meg a párt egysége, a kommunisták példamutatása, amely c.selekedtetőleg hasson a tömegekre is. A kongresszus, a budapesti pártértekezlet határozataiból adódó további feladatokat 1985.1.félévében alakítsa ki, következetesen érvényesítse a munka folyamatos összhangját, a pártéréekezlet határozatainak megfelelően dolgozzon. A végrehajtás szervezését, ellenőrzését céltudatosan tervezze. A tapasztalatok folyamatos értékelése alapján az új feladatok, tennivalók alapos ismeretében az éves politikai programokban határozza meg a teendőket. Biztosítsa és ellenőrizze, hogy az alapszervezetek szintjéig mindenütt feldolgozzák alaposan a kongresszusi határozatot, térjenek vissza a beszámoló taggyűlések, küldött- és pártértekezleti határozatok kiegészítésére, a gyakorlati munka szervezése körültekintően meginduljon. 2. A pártértekezlet állapítsa meg, hogy az 198o-as nártértekezlet célkitűzései helyesek voltak, jé alapot szolgáltattak a kerületi pártszervek, alanszervezetek munkájához, a XII.kongresszus. a budapesti és kerületi pártértekezleti döntések megvalósításához. A Központi Bizottság 1983.áprilisi döntései értékelték a határozatok végrehajtásának helyzetét, rámutattak néhány kérdésre, amelyben a megújulás és a célszerűség új feltételek, módszerek, irányítás átalakítását követelték meg. | W , :.. z J H ------- "---’-----------■ —w — y-