Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1966-02-01

„ I . I £' B ©Ívtara: $ Kedve® elvtársakI Gondolom, hogy már abból, arait Tóth elvtors mondott következik, hogy ®z ón bevezetőm mm ennek az irányelvnek valami rövidített kivonata ók ismertetése lesz, Azt hiszem, ónnak nem lenne értel­me, mert űz elvtúrsok negkm ták és elolvasták, másrészt nép annyira ezé tegező, sokrétű irányelv, hegy a le -rövidebb ismerte­tés íe, he ©gy-két részletre ki akorok térni, feltétlenül több ••int 15-20 percet verne igénybe* Harmadszor, azért nem, mert abból indulok .ti, hogy ennek *z irányelvnek az elolvasása nár egészben véve is azzal na eredménnyel jár, hogy ■.& emberek, «at uundjákt Hannyi minden von mondva, hogy nem ismerem ki magam”• Inkább néhány olyan alapgondolatot próbálok elmondani, ami az ege e zet östr ze t art ja* IlŐezör is a kiinduló pontról annyit, hogy fokozatosan mindenki számára, aki -a gasaaeági élettel, ■..•,• gazdasági életimkhta mu­tatkozó különböző problémákkal foglalkozott világosié Vált, hogy valami komoly ée mélyenfekvő baj van,'amelyet ceok yplrtii nagyon komoly és mélyreható változtatásé el" lehet orvosolni. Hiába tűntünk magunk elé egész komoly, rendkívül észszerű, és mindenki által helyesnek ’e elismert feladatokat, ezeknek a feladatoknak a megvalósítása iie® Haladt, vagy rendkivtíl vonta­tottan hal. dt. Hiába mondtuk, hogy a műszaki fejlesztés a legfontosabb, és egész fejlődésünk, érvényesülésünk a világpiacon, attól függ, hogy^mennyire tudjuk a műszaki ^fejlesztést gazdasági életünk legfőbb elvévé tenni, mert attól függ, mennyire leszünk ver­senyképesek, mennyire tudjuk a terme lólícryeóget emelni. Termúezoteeen, a műszaki fejlesztő© terén vannak komoly ered­ményeink, mégis n szakemberek szerint, akik hivatalból fogl-.l­­k.aaak ezzel, itt elsősorban a Műszaki Fejlesztési Bizottság vezető apparátusára gondolok, ezek szerint a szakemberek sze­rint fejlettségünk s legfejlettebb műszaki a-invonalon álló országoktól az utóbbi években nem csökkeni, hanem növekedett még azokban s;i a tabukban is, melyeket mint ki eme lt szakmákat kezel titok, pl. híradás iee irnikai szakma, gé dpar, műszeripar, ahol mindenütt jelentős előrehal dósról számolnatünk bo. Héra tudtuk megvalósítani a beruházásoknak azt a centralizálá­sát, a legfontosabb célokra irányítását, amelyet ugyancsak hosszú évek óta napirenden tartunk, és amelynek kivonatom? agá­val, helyességével mindenki egyetért. •3. okokat kltatva, hogy tálért nem mennek ezek a dolgok, arra ...z eredményre jutottunk, hogy tulajdonképpen a döntő alapvető ok, a iái túlzottan centralizált gazdaság irányítóéi, gazdaság vezetési rendszerünk, amely ebből a ki nem mondott, de ceclé­ked e te inkből kivilági6, kihámozható elvből indul ki, ho egy központi helyen, az Országos tervhivatalban szabjak meg min.azt, ami a gazdasági életben történhet, vagy kell hogy történjék. Mert innen Indulnak ki azok a tervek, amelyekben meg: van"álla­pítva, hogy egy gyárban alt kell termelni, ős egy üzletben mit kell eladni. Holott nyilvánvaló, hegy sem a * érv hivatalba:., eei egyetlen más n zpontI helyen nem tudnamindent. Hea butiig tnaz ltH. 00* S _ K- 2 -s

Next

/
Oldalképek
Tartalom