Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1957-08-30
: -------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------^ -6-> M Vincze elvtárs: / Bp. Csokoládégyár/ A pártszervezet vezetősége nincs megelégedve a*végzett munkával. Megemlítette, hogy a 1appert ügy le van zárva a dem. centralizmus alapján. Az átigazolását 1 appertnek' a'taggyűlés / 57-en/ elfogadták, ugyanakkor a, kerület visszautasította, ezzel az ügyet lezárták. A pártszervezet lassan az üzembenv ezet" erőve' válik. Nagy segítséget jelent, hogy a vezetőségi tagok száma 9-re emelkedett. Az üzem dolgozóval való"beszélgetés folyamán vannak olyan hangok / három dolgozó/ hogy ők szeretik a pártot, de nem akarnák párttagok lenni, egyik a kisgyermekére való hivatkozással, a másik pedig a lekötöttségtől / oktatás stb/ fél. PB. felé bírálatot mondott, hogy még mindig 3 belépési nyilatkozat a PB-on van, amire még az üzemi pártszervezet nem kopott választ. Dolgozók hangulata állandóan javul. Pl-ként megemlítette, mivel az üzem dolgozóinak nagy részo nő, nagyon jó Hatást váltott ki, a gyermekek piltasa a gyermekbénulás ellen." • ercegh-ei' kapcsolatban megemlítette, hogy 0 azért nem tagja a pártnak, mert a kerület elejtette, "ercegh-et jó elvtársnak tartják.Ez a'dolog nem .agy merül fel, fíinx a rapport ügy. A gyár értéke, hogy megmaradt az nagyban 1 appert és , ercegh érdeme is' volt." AruJriadássál kapcsolatban végül megjegyezte, hogy,az árukészletből az üzemeket is ellatt át, valamint az üzleteket is.'A kiadott árunak a ^ visszatérítése folyam tban van. Yégh elvtárs: Véleménye az, hogy Borsodi elvtárs / Bp. Csoki igazgatója/ személyében jó választás történt. Megemlítette, hogy csak az szeretheti igazán a pártot, aki gyűlöli az ellenséget. Október 23-i eseményekből a"következtetéseket le’ kell vonnunk. Aki nem gyűlöli azokat, akik akkor fékezték a munkát, azok nem is szerethetik igazán a pártot. Azért fordul egyre jobban felénk a bizalom mivel az emberek'"" nagyobb tömege látja, hogy igazunk' van. Akkor is igazunk volt, csak erőnk'nem volt. Mivel nem voltmérőnk, ezért kellett minden becsületes kommunistának a párt mellé állnia. Kommunistákra jellemző, hogy a véleményüket megmondják és kiállnak a párt mellett az igazi érdekért es hogy lappért nem állt mellénk az biztos,‘ lappért, mivel népszerűségnek örvendet az üzemben, a d. laózó rétegeket könnyen áttudta volna állítani a párt mellé, de ugyanilyen könnyön átállíthatta ví Ina az ellenforradalom mellé is. apport a népszerűségét nem a dőlaűzők érdekében használta fel és ennek' alapján nem is alkalmas a párttagságra. Ezt a kérdést elosszon a oártvezetesognol kell tisztázni, mert ha err 'l xi nincsenek meggyőződve, akkor hogyan tudják meggyőz'-! a többi pár'la'ot? Egy vezetőnek"Valahova állnia-kell. Az emberek'az üzemben várták, hogy a gazdasági vezetők hová álltak, fíordosi ~elvtárs: Bp. Csokoládégyúr igazgatója: EgyémTV ólemány ót mán dót!a el a Pappert ügyről. Külön választja azt a kérdést, hogy*jó igazgató és jó vagy rossz párttag. appert a dolgozókat meg tudta fogni, mindenki felnézett rá, nehéz az ő álláspontját és tevékenységét tárgyilagosan bírálni. Amikor a. legnehezebb volt a'helyzet' akkor tudta, hogy mit kell csináltíia mint igazgatónak.helyes volt' az, hogy megsiervezte a gyár őrs éget. Arukiosztással - aminek az oIlonérteke nagyreszt befolyt- a szabad rablást meg tudtuk akadályozni, lapuért heÍvtállt mint i/izgató, mivel tudta, Hogy felelőséggel tartozik. Mint MDF tag: hogy meggyőződósés kommunista volt-e ? erről nem tdna vitatkozni. Decemberben elhatározta, hogy nem lesz igazgató ,és véleménye szeriu nyilván elhatározta, hogy nem i lesz párttag sem.' Ezért is ment betog./. ( \ \_________________________________±__ J_______________ _________J __