Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/1)

1985-02-16/1

i- W Amikor bírálják - bíráljuk a téves nézeteket, s az ezek hatására egyre nagyobb mértékben megjelenő magatartási zavarokat, akkor tegyük fel a kérdést, vajon az eligazodáshoz szükséges segítsé­get megadja-e a környezet? A párt, a párttagok, a KISZ, az ufjukommunisták, a család, az iskola, a munkahely, a munkatársak. 1 S mert úgy hiszem, nem tettünk meg mindent, még csak minden tő­lünk telhetőt sem, hogy a munkamegosztás társadalmasításával, 0 személyes felelősség erejével segítsük a fiatalok és minden egyes fiatal beilleszkedését, alkotó részvételi közéletben is a termelő­­munkában, - ezért nagyon fontosnak ós vastagbetüvel szedetten támogatandónak tartom a felhivást. Amiben nem különálló részként, I de úgy látom, biztosított a folytonossága itt a kerületünkben az ifjúsággal való kiemelt foglalkozásnak. A beszámolóban, az elhangzott beszámolásokban, s én is csak fel­villantani tudtam azokat az eredményeket és hiányokat, amiből számot adhatok az eltelt öt évben. StBlUEtaLB Szeretném legalább érzékeltetni, hogy az elmúlt öt évben szép számmal sikerült a hiányosságokat is elszámolnunk, néhány eredményt is magunk mögött tudhattunk. 1 1 I Ide sorolhatjuk, hogy fejlődött rótegmunkánk, a követelményeket és az igényeket figyelembevevőek nagy politikai rendezvényeink, akci­óink, hogy fokozott figyelmet fordítottunk a munkás- és ifjúság­­mozgalmi hagyományok ápolására és teremtésére. 1 Sok tekintetben javult együttműködésünk kerületi társadalmi és 8 tömegszervezetekkel. A kerületi 3zintü társadalmi munka szervezésében aktivan veszünk részt, eredményesen járulunk hozzá a kerület fejlesztési tervek |; kialakításához, végrehajtásához. Úgy érzem, az elmúlt öt évben végzett kerületi ifjúsági mozgalmi I munka kapcsán - összességében elmondható, hogy a kerületi KISZ I bizottság, testületi ésszervezetirányité munkájával 3olc zökkenő-H 1 vei, de fejlődőén vett részt a kerületi közélet alapításában, H Is vált részesévé a politikai és területfejlesztési feladatok vórre­­haj tásának. tó ■■•aáumm ♦ *■ >■#•> ■ 9

Next

/
Oldalképek
Tartalom